"Költészet"

A legtöbb ember kamasz korában valamilyen formában igyekszik kifejezni az érzéseit, a zűrzavart, ami uralkodik benne. Versek, novellák, regény-kísérletek, esetleg napló. A legtöbb esetben persze ezek a fiók mélyére kerülnek, hogy aztán x év elteltével könnyes röhögés tárgyai legyenek.

Viszont akadnak olyanok is, akik megosztják műveiket a világgal. A neten gyakran szembesülök kiskamaszok alkotásaival.

Alapvetően ez nem baj, engem mégis zavar.

Azt is elmondom, miért.

Nagyon szeretem az irodalmat és a verseket. És nagyon "finnyás" is vagyok ilyen téren, főleg ami a verseket illeti. És rettenetes, egyszerűen rettenetes, hogy az emberek 90%-a azt hiszi, hogy a vers attól lesz vers, mert a sorok vége rímel.

Nem, nem és nem! Egy vers nem összedobált szavak halmaza, amiknek a vége rímel. Nem véletlen, hogy nagyon kevesen tudnak igazán jó verseket írni. Ehhez tényleg tehetség kell. Hogy megtaláld a ritmust, a szótagok/szavak számát, a hangsúlyokat... Ez egy bonyolult dolog. Van, akinek egyszerűen jönnek az ilyen dolgok, de ez nagyon ritka. Mások vért izzadva ugyan, de tudnak alkotni.

Viszont az emberek (és a kamaszok) nagy része, valljuk be, nem ilyen.

Persze, nem is kell annak lennie senkinek, nyilván, ahogy azt az első mondatban is írtam, a tinik nagy részének ezzel nem az a célja, hogy halhatatlan költővé váljon, egyszerűen csak valahogy kifejezésre szeretné juttatni a benne kavargó érzéseket, a bizonytalanságot, a vágyait, félelmeit, satöbbi.

És ez egy jó dolog tulajdonképpen. Én is írtam verseket 12 évesen, persze iszonyúak voltak, így 20 évese fejjel visszaolvassa ég a pofámon a bőr, hogy ilyeneket képes voltam kiadni a kezemből (mert hogy én lelkesen mutogattam a magyartanáromnak az alkotásaimat). 1 évvel később visszaolvasva már rájöttem, hogy borzalmasan tehetségtelen vagyok, így fel is hagytam az írással.

A legtöbb "tiniköltő" erre a sorsra szokott jutni.

És hogy tulajdonképpen mi a problémám ezzel az egésszel?

A mostani kamaszok nem olvasnak. Mert nem menő, mert a net sokkal érdekesebb, mert a filmek sokkal jobbak, és miért olvassak el egy több száz oldalas könyvet, mikor megnézhetem 120 percben. Verseket végképp nem olvasnak.

És ugye itt jön be az internet, a közösségi portálok, blogok, ahol a kis tinipoéták lelkesen publikálják műveiket. Minden vicc nélkül, teljes biztonsággal állítom, hogy ezeket sokkal többen olvassák az érintettek közül, mint Adyt vagy József Attilát.

Van pár 14-17 éves ismerősöm, akiket nagyon kedvelek, de...

Az agyamat eldobom, mikor megmutatnak egy ilyen, minden tehetséget nélkülöző "alkotást", hogy "óóóó milyen csodás vers, milyen kifejező, bárcsak ilyen tehetséges lennék.", ésatöbbi.

Könyörgöm!! Hova jut a világ, ha egy négysoros förmedvényt képesek egy Pilinszky fölé emelni? Ez egyszerűen siralmas, szánalmas, borzalmas.

Komolyan, néha sírni tudnék. Ez a világ egyre szarabb. Egyre sekélyesebb, felszínesebb, undorítóbb. Oké, nyilván hülyeség egy ilyen csip-csup dologból kihozni ezt, de ez csak egy dolog a sok közül, és engem iszonyúan zavar.

Főleg mert hiába magyarázom az érintetteknek, miért tartom ezeket nagy kalap szarnak, nem értik meg. Néha 100 évesnek érzem magam, és ha valaki, aki nem ismer, olvassa ezt, valószínűleg azt gondolja, legalább 10-15 éves szakadék tátong köztem és köztük, pedig az a 4-5 év elvileg semmi.

Hát úgy látszik, mégsem.

Persze lehet -sőt valószínű- hogy bennem van a hiba...

Ehhez kapcsolódóan találtam egy cikket, ami tökéletesen megfogalmazza azt, amit én nem tudok.

Link

(Lehet hülyén fogalmaztam helyenként, nézzétek el nekem, késő van már, és közben meccset is néztem, meg amúgy sem tudok jól fogalmazni. XD)

7vége

Elég zsúfolt volt. És végre történt velem valami. :D

Pénteken végre megjött a lóvém. *_* Kész kínszenvedés volt az a két óra a suliban, de túléltem. Mentem az Árkádba megnézni, megjött -e a pénz, és megjött. :D Első utam a DM-be vezetett, ahol egyből elköltöttem 16ezer forintot. :$ Tudom, baromi soknak hangzik, de semmi, hangsúlyozom semmi felesleges dolgot nem vettem, szükség volt mindre, úgyhogy nem érdekel. XD
Aztán elmentem a vasútállomásra megkérdezni, hogy járnak a vonatok Budapest felé szombaton. Sikerült egy nagyon értelmes nőszemélyt kifognom a jegypénztárnál. A kérdésemre rendkívül hasznos információval sikerült szolgálnia: "Úgy, mint ma." Aha, és ma hogy járnak? "Hát ahogy máskor." Kösz bazmeg. '-_- Végül sikerült kinyögnie, hogy délután fél hattól kétóránként.
Átmentem a buszvégre, ott is érdeklődtem, kiderült, hogy buszok korábban is indulnak, ráadásul a jegy is olcsóbb, így Grétával való konzultáció után megvettem a jegyet.
Felhívtam Norelt, mert "régen" beszéltem vele, és akkor is rosszul volt, aggódtam miatta. Szerencsére kiderült, hogy most már jól van, remélem, gyakrabban lesz most már msn-en, mert hiányzik. :'[
Fél kettőkor találkoztam Zsófival a Domus előtt, bementünk ruhát venni. Ez is létszükséglet volt, mert a "ruhatáram" nagyjából 5-6 olyan darabot tartalmaz, ami alkalmas arra, hogy emberek közé menjek benne, a többi csak és kizárólag itthoni viselésre jó. Vettem nadrágot (találtam egyet az én méretemben, kész csoda), fehérneműt (találtam melltartót az én méretemben, na ez az, ami tényleg csoda, mert hogy 80-asnál kisebbet valamiért nem nagyon szeretnek árulni '-_-), pólót, egy dzsekit, cipőt, meg egy táskát (ez igazából nem volt létszükséglet, de nem bírtam ellenállni :$). Azt hittem, legalább egy 20-ast otthagyok, ha nem többet, de csak 13-at fizettem, meg is lepődtem.
Ezek után még Zsófival benéztünk valami kulcsmásolóhoz, meg Árkádba a Photoplusba, és ettem a Burger Kingben, ami az első étkezésem volt aznap, csoda, hogy nem lettem rosszul. Még betértünk egy ruhaüzletbe, ahol nem vettem semmit, majd hazamentünk végre hajat festeni.
Közben hívott Dia, hogy kijönnek azért a német cuccért, amit Lajosnak töltöttem le. Így mikor hazaértem, rácsörögtem, hogy jöhetnek. Ez volt kb ötkor, fél hétkor még nem voltak sehol, amit kissé furcsálltam, fel is hívtam, hogy mi van, azt mondta, nem jön busz, de jönnek.
Meg is érkeztek végül, odaadtam a cuccot, közben Zsófi hazament, Diáék meg mondták, hogy mennek moziba megnézni az Alice-t. Én is meg akartam nézni már régóta, így velük mentem.
Azt hittem, negyedóránként jár a busz, így nyugodtan kimentünk negyed nyolcra, persze kiderült, hogy tízkor indult. A következő meg harminckor. Megijedtünk, hogy nem érünk oda időben, vagy ha igen, nem kapunk jegyet, ezért taxit hívtunk. Sikerült időben megérkeznünk, még jegyet is kaptunk, sőt, még arra is maradt időnk, hogy kajáljunk valamit.
Maga a film tulajdonképpen nem volt rossz, bár én sokkal többet vártam, nekem ez valahogy nem volt olyan "timburtonös". Nálam egyszernézős kategória.
Kb negyed órát vártam a buszra, tizenegy körül értem haza, és elég hamar ki is dőltem, mivel előző éjjel szinte semmit nem aludtam, köszönhetően a seggfej apámnak (ezt inkább nem részletezném). '-_-

Szombaton nyolckor keltem, fürödtem + borotválkoztam (hogy én azt mennyire nagyon gyűlölöm...), szóval készülődtem. Apám persze sehol, pedig még nem is mondtam neki, hogy megyek Pestre. Végre hazaért, akkor közöltem vele, ő meg persze nekiállt faggatni, mikormiérthogyankivel satöbbi, amit gyűlölök. '-_- Szerencsére lelépett hamar, nem is volt otthon, mikor elindultam.
Megint kényelmeskedtem, á, elég, ha az egészes busszal indulok, odaérek félre. Hát persze futhattam a buszra, de szerencsére elértem.
Öt órás utazás, semmi érdekes, leginkább zenét hallgattam.
Hat körül érkeztem meg, Gréta kijött elém, olyan jó volt végre látni! ^^ Nagyon hiányzott.
Elmentünk hozzá, albérletben lakik két másik csajjal, akikkel nem találkoztam, nem mintha tervben lett volna vagy hasonló. XD Nem maradtunk sokáig, szinte rögtön indultunk Gödörbe.
Én meg természetesen megint rosszul lettem, amiből már leírhatatlanul elegem van. Nem bírok rájönni, mitől lehet ez, mindenesetre tény, hogy ha én valahova kimozdulok, tuti száz, hogy hányingerem lesz, aminél jobban semmit sem rühellek köztudottan, és amitől mindig teljesen kiborulok. Ez most sem volt másképp, még oda sem értünk, de már éreztem, hogy gáz van. (Már az is eszembe jutott, hogy ez valami pánikbetegség lehet nálam. oO Franc se tudja. De marhára elegem van a dologból. '-_-)
Megvettük a jegyet, kaptunk karszalagot, bementünk. Még alig voltak páran. Bent csak még rosszabbul lettem a hülye cigarettafüsttől, leültünk, de hamar feladtam, elmentünk gyógyszertárat keresni (lassan már ki se tehetem a lábamat Daedalon nélkül...). Találtunk gyógyszertárat, természetesen zárva volt, ami nem kicsit lombozott le, már előre láttam, hogy szar estém lesz, ezáltal szegény Grétának is, mindezt az idióta emésztőrendszerem vagy mi miatt. '-_-
Visszamentünk Gödörbe, leültünk hátul, még nem kezdődtek a koncertek, így dumáltunk. Tök jó volt, hülyéskedtünk meg minden, és mire elkezdődött az első koncert, el is múlt a hülye rosszullétem.
4 koncert volt, Zagar, Korai Öröm, egy, aminek nem jegyeztem meg a nevét XD, és Colorstar. Igazából egyiket se ismerem nagyon, Zagartól van 2 dalom, amiből egyet hallgatok, a többi teljesen ismeretlen volt számomra. Lényegében azt kell tudni róluk, hogy nem igazán olyan zenék, amikre nagyon lehet táncolni vagy ugrálni, inkább az a lötyögős kategória. De azért jól elvoltunk. XD
Zagar után találkoztunk Gréta haverjával, Zsolttal. XD Aztán megint leültünk dumálni, csináltunk pár képet, meg ökörködtünk, szóval elvoltunk.
Korai Örömre megint lementünk, arra is lötyögtünk. Egy mellettem álló srác meg a frászt hozta ránk. Olyan perverz, skizo feje volt! oO És folyamat engem nézett meg vigyorgott. Elég ijesztő volt, főleg, hogy csak egy szemetes választott el minket egymástól. Aztán kiszúrta Grétát is, akkor őt kezdte el bámulni meg vigyorgott rá, majd valami szőke csajt nézett ki magának. Koncert végén kotortunk fel gyorsan, nehogy megtaláljon minket. Tényleg ijesztő volt. :S XD
A harmadik koncertnek csak a végére mentünk le, inkább fent dumáltunk.
Uccsó volt a Colorstar, ez már hajnali három körül. Én nem sokáig bírtam, egész héten alig aludtam valamit, és ez most kiütközött, úgyhogy inkább felmentem és leültem. Elég fos volt egyedül üldögélni ott, egyrészt mert majdnem elaludtam, másrészt meg mert iszonyúan hideg volt.
Vége volt a koncertnek, mentünk a ruhatárba, Gréta elbúcsúzott Zsolttól (sikeresen ráesett X'D), aztán leléptünk.
Először Grétához mentünk a cuccaiért, mivel ő is jött haza velem. Csak sajnos rossz buszra szálltunk. Vagyis jóra, csak rossz irányba. XD És mire felszálltunk a helyes irányba tartóra, és hazaértünk, addigra lekéstük a vonatot.
Sebaj, akkor irány a busz. Csakhogy most meg rossz villamosra szálltunk. X'D Hiába, ez a pesti közlekedés... Majdnem sikerült lekésnünk a buszt, de szerencsére elértük, és még kaját is sikerült vennem. (Épp ideje volt, mert szombat reggel kilenckor ettem utoljára, ez meg vasárnap reggel fél hétkor volt... csoda, hogy nem ájultam el vagy hasonló...).
Úton nem történt semmi, zenét hallgattam, amíg bírta a telefonom, meg aludtam.
Megérkeztünk, Gréta anyukája jófej volt, hazahozott kocsival.
Itthon persze egyből be akartam dőlni az ágyba, ami nem jött össze, mert kutyát kellett sétáltatni, boltba menni, mert persze semmi kaja nem volt otthon, aztán leültem a géphez és kicsit leragadtam. XD De azért lefeküdtem olyan egy-kettő körül, és úgy hétig aludtam.
Este megnéztem a meccset, aztán megint kidőltem. XD

Ma egész nap hulla voltam, pedig délig aludtam. Igaz akkor is úgy vánszorogtam ki szegény kutyával. Kajáltam, visszafeküdtem, néztem a telefonomon filmet, aztán bealudtam. XD Hét körül ébredtem fel. Holnap zh, én meg ki se nyitottam még semmit. Most már nem is fogok. Valahogy nem akarom elrontani ezt a hétvégét ilyesmivel. Persze meg fogom bánni, de most nem törődöm ilyesmivel. XD

Lényeg, hogy nagyon jól éreztem magam. Végre az én szaros kis életemben is történt valami. :D

Pár kép:

Tök jó a hajszínem. :D

Kaja. XD

Közös kép. :D

Vetkőzés. XD

Életkép.

Gréta ^^

Úgy nézek ki, mint aki benéz.

Jó a sapka. XD

Ez olyan aranyos. ^^

Miért fáj?

Apám folyton kritizál. Mindenbe beleköt, abba, amit teszek, amit mondok, ahogyan kinézek, egyszerűen semmi sem jó neki. Ez nagyon tud bántani. De nem értem, miért? Teljesen elhidegültünk egymástól már régóta, nem érdekel, mi van vele, és őt sem érdekli, mi van velem. Csak folyton veszekszik. Én igyekszem tudomást sem venni róla. Akkor mégis miért üt szíven annyira, mikor kinyilvánítja, mennyire nem tart semmire?
A barátnőm azt mondta, ne foglalkozzak vele, és igaza is van, de egyszerűen nem tudom nem tudomásul venni a sértéseit. Sokszor azt mondja utána, hogy dühből mondta/hülyéskedett, de szerintem ez csak ráfogás. Én legalábbis ha dühös vagyok valakire, sose mondom neki, hogy ocsmány vagy hogy másokon élősködik. Viccből meg pláne nem beszélek ilyeneket. Persze lehet bennem van a hiba.
Alapból se vagyok kibékülve magammal (pontosabban mindent utálok magamon), és az, hogy a saját apám ilyen véleménnyel van rólam, csak rátesz egy lapáttal.

És még van képe a szememre vetni naponta, hogy más, "normális" lányok már 4-5 pasin túl vannak, csak én vagyok olyan nyomorék, hogy még egy sem volt.


Vajon miért...?

Helyzet

Még élek. Csak az van, hogy egész egyszerűen nincs miről írnom.
Olvasok egy blogot, az írója csak és kizárólag arról ír, hogy milyen órái/tantárgyai vannak, és miket kell tanulnia.x_X Na hát kb ennyit tudnék írni én is, de abból is két mondatot, mert nem sok tárgyam van. Erre meg szerintem totál felesleges karaktereket pazarolni.
Szabadidőmben az égvilágon semmit nem csinálok, max netezek, bár a napokban már azt sem, mert a gépem kezd teljesen beszarni...

Ó, azért van valami. (Rendkívül izgalmas dolog....)
A tag, aki a szállodamenedzsment nevű "csodás" tárgyat oktatja nekünk, valami góré a Palatinusban (az egy hotel Pécsen, a gyengébbek kedvéért. XD). Tegnap körbevezetett minket a hotelban, megmutatott szinte mindent. Baromi izgalmas volt.
Rájöttem, hogy nem akarok szállodában dolgozni. Rengeteg sok lóvét akarok, hogy szállodában lakhassak. X'D Persze ez csak ábránd marad, egy utolsó egycsillagos putrira se lesz pénzem soha, de azért álmodozni jó. XD

Jövő héten, ha minden igaz, megjön végre a lóvé. Már alig várom. *_*
Végre be lesz festve a hajam (úgy nézek ki, mint aki most mászott elő a híd alól...), veszek új ruhákat (a kb tizenöt darabot számláló "ruhatáram" enyhén szólva is szánalmas...), meg tusfürdőt, sampont, krémeket, meg hasonlókat. *_* Ezért érdemes élni. XD
(Ez is elég szánalom, hogy ami másnak teljesen hétköznapi használati tárgy/piperecucc, ahhoz én évente jó, ha kétszer hozzájutok, és az is kész ünnepnap... Jó ég, mekkora szar életem van. Oo Beszarás...)

"Te fested magad, hogy ilyen ronda vagy?"

Az apai szeretet ismét kiütközött... Köszönöm szépen.

100

Ez a századik bejegyzésem. Most valami nagyon tökjót kéne írnom, vagy legalább valami értelmeset. Sajnos nem megy, pedig már vagy 2 hete küszködök, hogy kiizzadjak magamból valamit. Mivel nem történik velem soha semmi (és ez szó szerint értendő), így nem csoda, hogy nem tudok írni, nem ér semmi impulzus, hatás, semmi, amiből ihletet meríthetnék. Úgyhogy ez van.

A barátnőm elköltözött Pestre. Bár azért viszonylag gyakran haza fog járni, mégis, már most nagyon hiányzik, pedig csak tegnap ment el. Az a furcsa az egészben, hogy igazából nem is nagyon találkozunk személyesen, pedig itt lakik -vagyis most már csak lakott- egy köpésre. De mégis, gyakorlatilag ő (volt...) az egyetlen, akivel minden nap órákat dumálok msn-en, akinek mindent elmondhatok, akit érdekel, hogy mi van velem... Tegnap még beszéltünk, de ma, amikor suli után feljöttem msn-re, és mint mindig, rögtön írni akartam neki, kellett szembesülnöm a dologgal. És szar volt. Persze, nem kell túldramatizálni, fogunk még beszélni így is nem keveset valószínűleg, ő most már dolgozik, ennyi. Csakhogy most, hogy elment, még inkább be vagyok zárva. Gyakorlatilag ő volt az egyetlen kapocs köztem és a világ között, ha nagy ritkán akadt valami program, akár csak annyi, hogy elmentünk sajtburgert enni, vagy csak úgy sétálni, az mind neki volt köszönhető. Most már ez a pici lehetőség, hogy kimozduljak, hogy néha történjen valami, ez is elmúlt, vége, és egyre inkább érzem, hogy meg fogok őrülni. Nem bírom a bezártságot, a magányt, a közönyt, unalmat, hogy nem történik semmi, hogy nincs értelme élni.

Egyszóval továbbra is szánalmas vagyok. És ezen nem is lehet változtatni. Jobb, ha beletörődök...

Faszkivan

Apám szerint egy "normális" korombeli már 5-6 pasin túl van. Én meg még egyen se. És szerinte meg kéne dugjon valaki, hogy "észhez térjek". Kicsit ledöbbentem, bocsi, hogy nem vagyok ribanc. oO + nem én tehetek róla, hogy nyomorék vagyok, és nem kellek senkinek. Ez van.

De most már kicsit én is unom. Mindenkinek összejön valami, csak nekem nem. És akkor jön ez a köcsög Valentin-nap. Ez is csak arra jó, hogy az ilyen szerencsétlen balfasznak, mint én, az orra alá dörgölje, mekkora csődtömeg. Köszi, tudom magamtól is. -_-

Batman

Sose szerettem a képregényeket, egész kicsi koromtól rühellem őket (így vagyok a mangákkal is). Még olvasni se tudtam, mikor a bátyámon keresztül szembesültem a Batman képregényekkel, és hát finoman szólva nem kedveltem őket.

Aztán ott voltak a filmek (Batman, Batman visszatér, majd később a Mindörökké Batman, és a Batman és Robin), amiket a szüleim/rokonaim sokszor néztek, én meg kénytelen voltam velük nézni, és nagyon utáltam. Sőt, például a Pingvinembertől egyenesen rettegtem, így érthető, hogy nem lopták be magukat a szívembe a Denevéremberről szóló történetek.

2005-ben került a mozikba az új feldolgozás első része, a Batman - Kezdődik. Jól példázza, mennyire nem vagyok képben a mozi világával kapcsolatban, hogy én egészen tavalyig nem is tudtam erről, amikor leadták a tv-ben is.

Bár nem fűződnek jó emlékeim Batmanhez, mégis kíváncsi lettem, úgyhogy felvettem, azzal a szándékkal, hogy majd egyszer megnézem.

Ez vagy két hónapig nem történt meg, aztán nagy nehezen rászántam magam.

És tetszett! Nem állítom, hogy elájultam tőle, de nem is aludtam el rajta, illetve nem dobtam ki a taccsot kínomban, sőt, egészen élvezetes volt. Gyerekkori tapasztalataim miatt ez nem kicsit lepett meg.

Múlt héten sikerült megnéznem a folytatást, A sötét lovagot. Hát leesett az állam, komolyan. Izgalmas volt, pörgős, drámai, helyenként egyenesen megrázó, brilliáns színészi játékokkal... kétszer is megnéztem, pedig ha valaki, én aztán utálom a szuperhősös, képregény alapján készült filmeket (Supermant, Pókembert is kb huszadszorra sikerült csak végignéznem...). Eszméletlen jó film, ajánlom mindenkinek, ezt meg kell nézni!

Mielőtt megnéztem a filmet, utánaolvastam, mivel elég nagy visszhangot kapott, már csak azért is, mert ez szegény Heath Ledger utolsó filmje (vagyis utolsó befejezett filmje), és Oscart is kapott Joker megformálásáért. Ódákat zengtek a játékáról, úgyhogy nem kis elvárásaim voltak vele kapcsolatban. Tualjdonképpen nem csalódtam, Heath jól játszotta a pszichopatát, nekem mégsem az ő játéka jelentette a csúcsot a filmben, hanem a Harvey Dentet alakító Aaron Eckharté. Nagyon jól játszotta a hősies államügyészt, "a fehér lovagot", és az utolsó fél órában az eszét vesztett Kétarcot is, belőlem az ő alakítása váltotta ki a legtöbb érzelmet, reakciót, egyszóval nagyon megfogott.

Annyira magával ragadott a történet, hogy napokat töltöttem azzal, hogy utánaolvastam, rengeteg oldalt, fórumot böngészgettem, és végül kedvet kaptam megnézni a régi feldolgozásokat.

Tegnap néztem meg az első kettő, Tim Burton-féle filmet (Batman, Batman visszatér), és rögtön világossá vált, miért nem szerettem soha, és miért tetszik annyira a Christpher Nolan-féle verzió. Az első kettő ugyanis hamisítatlan Tim Burton-film, a látvány, a történet, minden, egyszerűen nincs benne semmi realizmus, és bár ez nem is várható el egy képregény alapján készült filmtől, mégis, számomra egész egyszerűen túl groteszk és giccses. (Hogy a másik kettő, Schumacher-félét ne is említsem, bár ezeket még nem néztem meg, így csak az emlékeimből illetve egy-két jutubos videóból kiindulva állítom, hogy szörnyen giccsesek...) Nolannek viszont sikerült egy olyan világot teremtenie, ami attól eltekintve, hogy maszkos szuperhős meg pszichopata bűnözők rohangálnak benne, mégis valamennyire megmarad a realitás talaján, és az a sötét, drámai hangulat, ami áthatja az egészet, egyszerűen brilliáns.

Sose gondoltam volna, hogy ilyesmi megtörténhet, de mégis, A sötét lovag az egyik kedvenc filmem lett. Nézzétek meg, nem fogjátok megbánni!

Nosztalgia

Eternal Flame

Close your eyes, give me your hand, darling
Do you feel my heart beating, do you understand?
Do you feel the same, am I only dreaming?
Is this burning an eternal flame?

I believe it's meant to be, darling
I watch when you are sleeping, you belong to me
Do you feel the same, am I only dreaming
Or is this burning an eternal flame?

Say my name, sun shines through the rain
A whole life so lonely, and then you come and ease the pain
I don't want to lose this feeling

Say my name, sun shines through the rain
A whole life so lonely, and then you come and ease the pain
I don't want to lose this feeling

Close your eyes and give me your hand
Do you feel my heart beating, do you understand?
Do you feel the same, am I only dreaming
Or is this burning an eternal flame?

Is this burning an eternal flame?

An eternal flame?

(Close your eyes and give me your hand
Do you feel my heart beating, do you understand?
Do you feel the same, am I only dreaming
Or is this burning an eternal flame?)

Végtelen láng

Csukd be szemed, add ide kezed, kedvesem
Érzed, hogy ver a szívem, érted-e ezt?
Te is így érzel, vagy csak álmodom?
Ez egy végtelenül lángoló tűz?

Hiszek benne, ez jelenti a "létet", kedvesem
Nézlek, mikor alszol, hozzám tartozol
Te is így érzel, vagy csak álmodom?
Ez egy végtelenül lángoló tűz?

Mondd a nevem, nap süt át az esőn
Az egész élet magányos, jössz te, elűzöd a fájdalmat
Nem akarom elveszteni ezt az érzést

Mondd a nevem, nap süt át az esőn
Az egész élet magányos, jössz te, elűzöd a fájdalmat
Nem akarom elveszteni ezt az érzést

Csukd be szemed, és add ide kezed, kedvesem
Érzed, hogy ver a szívem, érted-e ezt?
Te is így érzel, vagy csak álmodom?
Vagy ez egy végtelenül lángoló tűz?

Ez egy végtelenül lángoló tűz?

Végtelen tűz?

(Csukd be szemed, és add ide kezed, kedvesem
Érzed, hogy ver a szívem, érted-e ezt?
Te is így érzel, vagy csak álmodom?
Vagy ez egy végtelenül lángoló tűz?)

Régen nagyon szerettem. Meg most is. XD

*_*

Ez a pasi... ♥

Ezmiez?

Nem tudom, mi van velem mostanában. Hazajövök a suliból, kicsit gépezek, aztán bedőlök az ágyba, és alszom ötig-hatig. Akkor felkelek, kajálok, gépezek meg hasonlók, majd 10-11 felé megint kidőlök. Tulajdonképpen másból sem állok ki, mint alvásból. Bár nagyon szeretek aludni (ennél csak az evés lehet jobb XD), de ezt azért túlzásnak érzem. Gőzöm sincs, mitől vagyok ennyire fáradt, biztos nem a suli miatt, mert igaz, hogy hatkor kelek, de alig van órám, általában fél tizenkettő-dél között már itthon vagyok. Lehet ez valami tél-undor nálam, gyűlölöm a hideget meg ezt az undorító latyakot, ami mindent beborít.

Tavaszt akarok!! Gyűlölöm a telet, elég volt már ennyi belőle bőven.

Azt hiszem én is téli álmot alszom félig-meddig, mint a medvék. De elég, fel akarok ébredni, napsütést akarok és meleget meg virágokat és jó illatokat...

Hát erre asszem még elég sokat kell várnom... :'[

♥

♥ Isten. Zseni. Imádom. ♥

Tegnap

Nemrég elhatároztam, hogy nyitottabb leszek, megpróbálok legalább néha egy kis időre kilépni a világomból, abból a burokból, amit én alkottam magam köré.
Nem olyan könnyű dolog ez. Nem csak a gondolkodásomon kell változtatnom, ez még az egyszerűbb dolog, de azokon az alapvető dolgokon is, amik jellemzőek rám, ami én vagyok, amiket a nevelésnek (vagy inkább annak hiányának...), az emberi kapcsolatok hiányának, és még annyi mindennek "köszönhetek". Hogy nincs önbizalmam, félénk vagyok és bizalmatlan, visszahúzódó... ezt képtelenség egyik pillanatról a másikra megváltoztatni. Talán egyáltalán nem is lehet. Őszintén szólva nem hiszek a csodákban. Nagyon jól tudom, miért lettem ilyen, de ettől még nem lesz könnyebb. Mehetnék pszichológushoz, nem segítene az sem. Nekem kell próbálkoznom, csak az a baj, hogy nagyon nehéz... de nem adom fel.

Sose voltam az a bulizós típus. Mert nincs önbizalmam, nem tudom elengedni magam, és mert mint a legtöbb dologra, a táncra is teljesen alkalmatlan vagyok. Ebből kifolyólag nagyon ritka, hogy kimozdulok otthonról, és többnyire akkor sem megyek be a tömegbe ugrálni, vagy táncolni, inkább csak kívülről figyelem az eseményeket. Nem szeretek a középpontban lenni, az ilyen buliknál sokkal jobban szeretem a beszélgetős baráti összejöveteleket, na nem mintha ilyenből nagyon sok részem lenne, mivel tulajdonképpen nincsenek is barátaim.

Tegnap délután Gréta elhívott valami emlékkoncertre a Pécsi Est Caféba. Nem is nagyon gondolkodtam, igent mondtam. Azt hiszem ezt vehetjük igen komoly fejlődésnek. Eddig legtöbbször vagy azonnal nemet mondtam, vagy később mondtam vissza, mert sose volt igazán kedvem hozzá. Most inkább úgy gondolkodtam, ha elmegyek, megvan rá az esély, hogy nagyon jól fogom érezni magam, és ha mégsem, hát nem tök mindegy, hogy itthon érzem magam szarul, vagy máshol? Úgyhogy igent mondtam.

Igazából nem volt semmi különös, egy emlékkoncert volt, azt már elfelejtettem, kire emlékeztek, nem ismertem az ürgét, a zene se hagyott különösebb nyomokat benne, ráadásul akusztikus dolog volt, úgyhogy a tánc/ugrálás dolgot szerencsésen megúsztam. Nincs annál gázabb, mikor mindenki tombol körülötted, te meg állsz a fal mellett és nézel ki a fejedből...

Ott voltak még Gréta barátai, Klári Palival, Niki meg Brigi, sőt még Márti is eljött, aki teljesen úgy viszonyul a koncertekhez/bulikhoz, mint én: neeee! De most ő is eljött. Ki tudja, talán a tegnapi volt az a nap, amikor a kényszeres otthon ülők erőt vettek magukon, és kimozdultak a kis vackukból...

Semmi különöset nem csináltunk, akkora tömeg volt, hogy a színpadot még csak nem is láttuk, a falakon lévő LCD tévéken követtük az eseményeket, már amennyire. Akusztikus, számomra ismeretlen dalok, nem is igazán tetszettek, de különösebb baj nem is volt vele. Mint minden bulin, most is Gréta volt a "legaktívabb", ő az, aki mindig táncolni, ugrálni, mozogni akar, hát most nem igazán jött neki össze, de azért a hangulatot szinten tartotta végig, leginkább csak álltunk a fal mellett, egy tévé alatt, és ökörködtünk.

Igazából nem volt rossz egyáltalán, de nem is fog az örök emlékek közé kerülni, az is biztos. Összességében nem bántam meg, hogy elmentem. Ha legközelebb hívnak, lehet, hogy megint elmegyek. Majd meglátom.

Képek:

A hajam már egész vörös. :D

Első közös kép Mártival. XD

"Csoportkép".

Mártival + Grétával.

Nem hagyom magam. XDD (Amúgy a nagy birkózásban Brigivel ráestünk egy csávóra. Nem volt ám gáz, á, dehogy. XDDD)

"És a Taft még mindig tart!" XD

Tök szép a hajam, nem? :D

Ennyi.

Jövő (?)

" "SZÉPREMÉNYŰ IFJÚ"
Ezt írta fel Guerard a táblára, aztán az osztály felé fordult.
- Mit jelent számunkra ez a kissé divatjamúlt kifejezés? Szép jövő előtt álló fiú, vagy lány, miért is ne, legyünk modernek. (Nevetés a fiúk soraiban.)
Mint általában irodalomórán, most sem tolonganak a válaszolók.
- Senki? - gúnyolódott a tanár. - Senkinek sem mond semmit a téma? Maguk közül senkit sem érdekel a jövő?
- Engem! - szólalt meg Steph.
Mindenki feléje fordul, a terem végében, egymás mellett ülünk. Nem az ő stílusa, hogy megszólaljon, inkább mindig igyekszik elbújni, hogy megfeledkezzenek róla. A tekintetek kereszttüzében elhúzza a száját, és összehúzza magát, mintha már bánná, hogy megszólalt.
- Monsieur de Montrembert, micsoda kellemes meglepetés! - kiált fel Guerard. - Kifáradna ide a helyemre?
A "kellemes meglepetés" feláll, és lógó vállakkal kimegy a katedrára. Néhány hülye fütyülni kezd.
- Hallgatjuk. Nos, ön szépreményű ifjúnak érzi magát?
Steph megvakarja a nyakát, a fejét.
- Számomra az, amit szépreményű ifjúnak neveznek, egyenesen vezet a sikeres férfi felé - feleli végül. - Csodálat, kitüntetések, hajbókolás, szóval röviden a társadalmi siker... - Néhány másodpercig hallgat. - Ez az ifjú pedig egyáltalán nem érdekel - jelenti ki végül.
Nevetés, néhány fütty hallatszik, Guerard elmosolyodik.
- És megtudhatjuk, mi érdekli önt, Monsieur de Montrembert? Hogyan látja a jövőjét?
- Épp ez az, hogy egyáltalán nem látom - feleli Steph.
Könnyedén, mosolyogva mondta, mégis összeszorul a szívem.
- Nem látja?
A kezét nézi. Úgy figyeli, mintha azt kérdezné, mire lehetnének jók ezek a kezek, amikor nem rajzolnak, amikor éppen nem képregénnyé alakítják az életet.
- Amikor a szépreményű ifjakról beszéltek, volt egy másik kifejezés is, "a holdra vágyódni".
Felemeli a fejét, az ablak felé fordul, az opálüveg felé.
- A holdat akarni jó volt. Az tetszett volna. De már oda is felmentek, és úgy tűnik, ott sincs semmi különös... - A terem végébe mutat, a letakart számítógépek felé. - A jövőt pedig ezekbe zárták, így biztosabb. A számítógép megadja a választ. "Karrier: terv, célok, stratégiák, munkanélküliség." Szavak, semmi igazán érdekes. Sőt, máris azt válaszolja, "nyugdíj", még mielőtt elindulhattunk volna. Fuccs a jövőnek, soha többé nincs "Éljen a jövő"! - Megint megáll. - És ettől az egésztől valahogy nem olyan sürgős az a jövő - veti oda.
Az osztály tapsol, Steph meghajol, én félek. Eddig még sosem beszélt így. Nagyon komoly, nagyon törékeny és különleges az, ami most itt történik. Félek, hogy abbahagyja, hogy itthagy minket.
- Tudna valami jó okot találni arra, hogy sürgős legyen, Monsieur de Montrembert? - kérdezi Guerard hidegen.
- Az a baj, hogy én sem látok - sóhajt Steph.
- Bizonyára ismeri a kínai mondást: aki megáll, meghal? - veti oda a tanár. - Ha nincs jövő, nem tűzünk ki célokat, az egyfajta halál, nem?
- Egészen biztosan - ért egyet Steph. - Élőhalottakkal vagyunk körülvéve.
- Ez minden, amit mondani akart nekünk? Semmi javaslata?
Steph habozik. Felém fordul, futólag rám néz.
- Válni valamivé! - mondja nekem.
A szívem hirtelen összeszorul, megfulladok. Miattam van, most értettem meg, miattam ment fel a katedrára. A kis kirohanásom a Csillagban, a fejem a vállán, az "Ava egy kurva" (ami egyébként a színtiszta igazság), mindezek nélkül csöndben ült volna a helyén. Akaratlanul felfeszítettem a páncélajtót. Lénye legmélyéből jött ez a szó, amit, biztos hogy senki nem mert volna kimondani ebben a szürke kis teremben, ahol ha egy kicsit erősebben fújjuk ki a levegőt, számok és unalom pora kavarodik fel. VÁLNI VALAMIVÉ. És azon a meleg, süket hangon mondta ki, lázasan. Eredmény: még a leghülyébbek is érzik, hogy történik valami, senki sem moccan, csend, sőt némi zavar a padsorokban. Nem vagyunk hozzászokva a lázas szavakhoz, nem áll jól nekünk.
- Magyarázza meg! - mondja Guerard.
- Azelőtt azt mondták, valamivé válik az ember. Jó volt, mert minden itt kezdődik. Ha nem alakul ki az ember, ha nem találja meg a kapcsolatot önmagával, nincs jövő. Vagy csak a birkák jövője.
- Ami, akár csak az élőhalottak, feltételezem, hidegen hagyja magát - szól közbe Guerard nyugtalanul. - És hogyan lehet "valamivé válni", Monsieur de Montrembert?
Nem tetszik ahogy minden kérdés után megismétli Steph nevét. Utálom, hogy úgy beszél vele, mint egy kiskölyökkel, magasról, messziről. Egy elkényeztetett kiskölyökkel.
Steph a táblára mutat:
- Szabad?
- Csinálja csak - int Guerard.
Steph felvesz egy krétát, és egy alakot rajzol, olyasmit mint a Kis herceg a bolygóján, lehet akár férfi, akár nő. A haja helyére elektromos vezetékeket rajzol, a lábához pedig egy hatalmas konnektort. Körülötte villámok, találomra elhelyezve.
- Ahhoz,hogy valamivé váljunk, az kell, hogy kapcsolódjunk lefelé is meg felfelé is. Felfelé a mi korunkban szinte automatikus a kapcsolat - állapítja meg. - Lent kevésbé egyértelmű, mert amit mutatnak nekünk, az nem túl izgalmas, sőt néha egyenesen nyomasztó. Mégis meg kell találni a kapcsolatot a földdel, mert ha nem...
- Ha nem? - kérdezi Guerard.
- Ha nem, akkor bumm! - kiáltja valaki a teremben.
Bumm! Bumm! Bumm! - Robbanások mindenfelől. Kiabálok. - Fogjátok be a szátokat! - Nem én vagyok az egyetlen. Hát nem látják ezek a barmok, hogy Steph rólunk beszél? Hogy minket rajzolt le, ezzel az erővel, ami néha felemel minket, életöröm, boldogság, hogy egy perccel később visszalökjön a földre. Mit keresünk itt? Kik vagyunk? Mit akarunk? Steph rátapintott az érzékeny pontra, a sebre, a beteg területre. Még nem találtuk meg a kapcsolódást a földdel. Még nem váltunk semmivé.
Megint csend lett. Steph letörli a figurát, mintha máris elillanna egy kis fény. Befejezte. Elindul lefelé a katedráról. Guerard elkapja az inge ujját.
- Nana, ne olyan gyorsan. Próbáljunk mégis egy kicsit pozitívak lenni. A birkák, az élőhalottak, ez kevés. Mondjon valamit, egyetlen dolgot, Monsieur de Montrembert, ami magának kapcsolódást jelent. Aztán elengedem, ígérem!
Mindenki Steph kezét nézi, biztos rajzzal fog válaszolni. Azt mondja, a költészet, és a szó kibiztosított gránátként hull rá az osztályra, megmozdul tőle a levegő.
- A költészet, hmmm - morogja értetlenül Guerard. - A költészet nem inkább az éghez kapcsol?
- Épp hogy nem - mormolja Steph.
Már nincs kedve nevetni, mindenki látja. Elege van. Guerard még mindig fogva tartja a karját, de ő egy hirtelen mozdulattal kitépi magát.
- A költészet mindenütt ott van, még a számokban is, ahogy Queneau mondta, csak maguk tönkretették, mint minden mást, az álmokat, mindent...
- Én? Tönkretettem az álmokat, mindent? - kérdezi Guerard színlelt meglepetéssel.
Steph ideges lesz. Most kellene viccelnie, hogy egyenlő fegyverekkel harcolhasson Guerard-ral, aki nevetségessé akarja tenni. Úgy tűnik, nem tud, nem bírja tovább. Dadogni kezd, belezavarodik.
- Nem éppen maga, tanár úr, de az emberek, a pénz. Csak egy törvény van, a haszon. A szépség éppúgy hasznot kell hozzon, mint bármi más. Nincs már természet, nincs csend, a költészet meg a zene pedig megdöglik, aprópénzre váltják a reklámokban. Mosópor, benzinszagú lett a költészet...
Itt kezdett el Guerard nevetni. El kell ismerni, hogy azoknak, akik nem akarták megérteni, Steph igazán mulatságos, sőt nevetséges volt. Kipirult a homloka, szélesen gesztikulált, mintha attól félne, hogy nem elégségesek a szavak. Guerardból kitört a nevetés, engem pedig elöntött a felháborodás, mert ez a nevetés a barátunkon keresztül mindannyiunkat megalázott. Az órájára nézett.
- Nos, kevés időnk maradt, próbáljunk meg komolyak lenni.
A terem felzúdul, dühös kiáltozás hallatszik. Komolyak? Az álom, a költészet, a valamivé válás, ezek nem komolyak? Hú, hú... Guerard arca megmerevedik. Megvetően méri végig a kis elkényeztetetteket, akiknek a szülei kifizetik a Duguesclint, ezt a méregdrága iskolát, és mégis zúgolódnak.
- A maguk generációja... - kezdte...
A szavai elvesztek a hangzavarban. Steph a szemébe nézett:
- Az a baj - mondta tompán -, hogy a felnőttek így néznek minket, így látnak. Mint generációt, mint kategóriát, statisztikát, nem pedig mint embereket. Kár!
Lejött a katedráról, az osztály pedig elszabadult. Mindenki fütyült, tapsolt vagy dobolt a padokon. A falak megremegtek, a számok szanaszét repültek, lélegeztünk! Váltunk valamivé?
- Mi van velük? - kérdezte Steph, ahogy visszaült mellém.
- Mind egyetértünk veled! - kiáltottam.
Hiába emelte égnek a szemeit, hiába rázta a fejét, mintha szenvedne, biztos vagyok benne, hogy ha akkor lett volna egy melegszendvics az asztalon, biztosan nem mondott volna nemet, sőt, egy falásra bekapta volna.
Guerard a katedrán állva, keresztbefont karral, leereszkedő mosollyal várta, hogy helyreálljon a rend. Azután megköszönte Monsieur de Montrembert szellemes előadását. Neki legalább van családja, amelyik lehetővé teszi, hogy kifejezze magát, és beszél neki Raymond Queneau-ról. Az igaz, hogy a számítógép átvette a költők és a próféták helyét, így van. Mindenkinek a maga dolga, hogy megtalálja az útját abban az életben, amely adatott neki, és a maga dolga, hogy a jobbításán dolgozzon.
Guerard ezután azt mondta, hogy senki sem válhat valamivé mások helyett. A gubó feltörésével válunk valamivé, a harcokban, nem pedig a zajongásban és a kritizálásban. Nem túl könnyű-e a társadalmat hibáztatni a saját tehetetlenségünk vagy félelmünk helyett? Ami a tanárokat illeti, mindent tőlük várunk, hogy a munkájuk mellett még babysitterek és lelkiatyák is legyenek. Ő, Guerard azért van itt, hogy segítsen nekünk választ adni a kérdéseinkre, helyes franciasággal és lehetőleg helyesírási hibák nélkül. A saját feladatunk, hogy felnőjünk, hogy kapcsolatot teremtsünk az élettel, ha lehetséges, nem a televízió előtt ülve és nem walkmannel a fülünkön.
A szél elült. A termet újra belepte a por. Steph halvány mosollyal firkálgatott. Az a gondolat volt a legrémesebb, hogy egy nap talán mi is egyet fogunk érteni ezekkel a szavakkal. Megszakítjuk a kapcsolatot az éggel, és ha eszünkbe jut ez az irodalomóra, majd azt mondjuk, fiatalok voltunk, mint ahogy azt mondjuk, szerelmes voltam, s már nem érezzük a legkisebb borzongást sem..."

Jobb anyuka?

"Lassan teltek a napjaim. Talán mert nem győztem kivárni a mamát. Papricsková néni horgolni meg kötni tanított, én pedig kötöttem Pinkusnak egy mellényt, hogy ne fázzon éjszaka.
(...)
Nagyon kedvesen gondoskodott rólam, de a mama még így is rettenetesen hiányzott. A pótmamám teljesen elkényeztetett, de az ölelését nem lehetett a mamáéhoz hasonlítani. És a mamával sokkal mulatságosabb volt az élet. Pulóvert ugyan nem tudott kötni, viszont rengeteget nevetett.
Hű, de bolond voltam, gondoltam elkeseredve. Olyan anyukát, mint az enyém, talán sehol sem találok. Bárcsak megjönne már! ..."

"- Mami? - kérdeztem halkan. - Mit tennél, ha mégis jobb anyukát találnék, és nem jönnék vissza?
A mama szeretetteljesen rám nézett, és szomorúan mondta:
- Megszakadna a szívem a bánattól."

"Hogy mi játszódott le a parton, azt csak másnap tudtam meg: Petykó és Zsofka figyelték, ahogy a lódarázzsal küzdök, és látták, ahogy beleesek a vízbe. Rögtön segítségért szaladtak, de a ház körül csak a nagynéniket találták. Ők rögtön hozzám futottak, de egyikük sem mert a vízbe ugrani. Akkor egyszer csak kifutott a házból a mamám, és gondolkodás nélkül utánam ugrott. Ő emelt ki a vízből, ő mentette meg az életemet. És én bolond, egész nyáron jobb anyukát kerestem."

Rájöttem

Az a baj velem, hogy nem vagyok elég nyitott. Úgy általánosságban semmire. Már nagyon régen kialakult egyfajta világnézetem, mindenről megvan a véleményem, amiből nem vagyok hajlandó engedni.
Rájöttem, hogy ez baromság. Sokkal nyitottabbnak kéne lennem, elfogadni más véleményeket, érveket, nézeteket, vagy legalább átgondolni őket, és nem rögtön elvetni azzal, hogy úgyis hülyeség.
Úgy érzem, ez a legnagyobb hibám. Ha ezen sikerül változtatnom, talán minden sokkal jobb lehet.
Majd kiderül...

Nihil

Unatkozom.
Nem történik semmi.
Fáj a szám meg vérzik. De azért tépkedem róla a bőrt. Mert jólesik. Debil vagyok.
Összetört a testpermetem. Most émelyítően édes eperillat leng körül. Így kell hódítani! Ha nyár lenne, jönnének rám a bogarak. De most csak hó van. Fujj.
Tavaszt akarok végre!!!
Meg valami eseményt.
Na majd pár hónap múlva.

Đ#đÄ@]ÄĐ€í

I hold my breath as this life starts to take its toll
I hide behind a smile as this perfect plan unfolds
But oh, God, I feel I've been lied to
Lost all faith in the things I have achieved
And I

I've woken now to find myself
In the shadows of all I have created
I'm longing to be lost in you
(away from this place I have made)
Won't you take me away from me

Crawling through this world as disease flows through my veins
I look into myself, but my own heart has been changed
I can't go on like this
I loathe all I've become

Lost in a dying world I reach for something more
I have grown so weary of this lie I live

I've woken now to find myself
In the shadows of all I have created
I'm longing to be lost in you

I have woken now to find myself
I'm lost in shadows of my own
I'm longing to be lost in you

Away from me.

Gyilkos

Az vagyok. Bizony. Ma megöltem egy szegény, ártatlan, mit sem sejtő Coca Colás poharat. Most a másik ott árválkodik egyedül a polcon.

Vajon van a poharaknak lelkük? A megmaradt árva most biztos siratja az ikertestvérét, és átkozza azt az elvetemült beteg állatot, aki minden ok nélkül megölte őt...

Komolyan, szinte bűntudatom van.

Asszem ez már az utolsó stádium. Kezdek megőrülni.... XD

Little girl, little girl
Why are you crying?
Inside your restless soul
Your heart is dying

Little one, little one
Your soul is purging
Of love and razor blades
Your blood is surging

Runaway
From the river to the street
And find yourself with your face in the gutter
You're a stray for the salvation army
There is no place like home
When you got no place to go

Little girl, little girl
Your life is calling
The charlatans and saints
Of your abandon

Little one, little one
The sky is falling
Your lifeboat of deception
Is now sailing

In the wake all the way
No rhyme or reason
Your bloodshot eyes
Will show your heart of treason

Little girl, little girl
You dirty liar
You're just a junkie
Preaching to the choir

Runaway
From the river to the street
And find yourself with your face in the gutter
You're a stray for the salvation army
There is no place like home
When you got no place to go

The traces of blood
Always follow you home
Like the mascara tears
From your getaway
(Gloria!)
You're walking with blisters
And running with shears
So unholy
Sister of grace

Runaway
From the river to the street
And Find yourself with your face in the gutter
You're a stray from the salvation army
There is no place like home

Higított fékolaj