Pieces

02.10.

Tegnap délelőtt megszületett a keresztlányom. (...)

Ma meglátogattam őket a kórházban.

Elmondhatatlanul furcsa volt a barátnőmet egy kisbabával a karján látni, úgy, hogy tudtam, ez az övé, ő hordozta magában kilenc hónapig, ő szenvedett meg érte, ő adott neki életet.
Számomra valahol még mindketten gyerekek vagyunk, és egyszerűen fejbe vágott a tény, hogy tegnap még Harry Pottereset játszottunk, ma meg már anya. Persze, már rég tudtam, hiszen végig vele voltam a kilenc hónap alatt – ha testben nem is, lélekben mindenképp. De most akkor is kicsit sokkoló volt az egész.

A baba gyönyörű, és elég nagy. :D 4050 grammal született, és az anyukája nagyon megszenvedett érte. De azt el kell mondani, hogy igazi hős volt, a fájásokat és a vajúdást is szinte szó nélkül tűrte, és végig csak azt tartotta szem előtt, ami a babájának a legjobb. Elmondhatatlanul büszke vagyok rá. Ahogy az egész családja is.

Szóval most már van egy gyönyörű keresztlányom. :D Alig várom, hogy én is dajkálhassam. :D És persze hogy beleolthassam a Madridizmus olthatatlan lángját. :D



02.11.

Nincs annál rosszabb, mint amikor az ember be van zárva, és nincs mit csinálnia. Egyszerűen értéktelennek érzem magam, az életemet meg értelmetlennek. A sorozatokkal és a filmekkel, meg a könyvekkel elterelem a figyelmem, egy másik világba képzelem magam. Próbálom legyűrni a rám törni készülő depressziót…



02.13.

Viccen kívül, komolyan gondolkodom, hogy kiállok a sarokra. Ebben a szar világban tisztességes módon pénzhez jutni úgysem lehet.



02.17.

Értelmetlennek érzem az egész létezésem, nincs semmi célja az életemnek. És hiába tűzök ki magam elé egyet, legyen az bármilyen egyszerűnek tűnő is, megvalósítani szinte lehetetlen, mert nem rajtam múlik semmi. (...)

Kezdek idegroncs lenni. Fél pillanat alatt fel lehet húzni, olyan egyszerű hülyeségekkel, hogy később csak pislogok, hogy mi van. Kezdek teljesen antiszociálissá válni.

A legjobban a barátom idegesít. Ha csak a nevét meglátom valahol leírva, már a plafonon vagyok. Egyszerűen nem értem magam.

Lehet, hogy pszichológusra lenne szükségem.



02.21.

Nem tudom, mi lesz velem.



02.22.

Ha a jövőre gondolok, elfog a reménytelenség érzése. Mert nem látok semmit. Nem látok rá semmi esélyt, hogy valaha is jó életem legyen.




02.28.

...volt egy másik álmom, egy sráccal… álmomban olyan szerelmes voltam, mint az állat, ilyet még soha nem éreztem a valóságban… És azt az érzést, amikor hozzám ért, nem is tudnám leírni… Az egészben az volt a legdurvább, hogy olyan valósnak tűnt… De nagyon jó álom volt, nagyon rossz volt felébredni belőle.




02.29.

Nincs rosszabb annál, mint állandó fájdalomban élni.

(...)

És az állandó rettegés attól, mikor fog még ennél is százszor jobban fájni…



03.01.

Nos, az utóbbi időben szinte elfelejtettem, mennyire gyűlölöm a férfiakat. De ő az eszembe juttatta. Nincs náluk aljasabb, undorítóbb, szánalmasabb teremtmény a földön.

Hányok tőlük.



03.03.

Nem tudom, mit kezdjek, nem tudok hova menekülni... Magamnak kellene valahogy megoldani az életem, de sajnos képtelen vagyok rá.



03.04.

Ennyire nem baszhat ki velem az élet...



03.07.

A világon nincs rosszabb dolog a magánynál. És örülök, hogy nekem vannak olyan emberek az életemben, akik megóvnak ettől a szörnyűségtől.



03.10.

Nem érzem magam embernek...