2011. január 2., vasárnap

1

"Alighanem tévhit, hogy az emberi lélek csak bizonyos
mennyiségű iszonyatot képes befogadni és átélni. Éppen
ellenkezőleg: ahogy a valóság egyre sötétebbre vált, úgy indul
meg valamiféle – hatványozódási folyamat. Nem könnyű
beismerni, de a tapasztalat azt mutatja: amikor már végképp
elborul a látóhatár, olyankor az iszonyat iszonyatot szül, a
balszerencséből újabb, immár szükségszerű balszerencse fakad,
mígnem mindent elnyel a feketeség. És talán minden kérdések
legfélelmetesebbike éppen ez: mennyi borzalmat visel el az
emberi lélek úgy, hogy még mindig megőrzi éber, befogadásra
kész, lankadatlan józanságát. Azt talán mondani sem kell, hogy a
folyamatban van valami hajmeresztő, már-már bohózati
abszurditás; egy adott ponton az egész már-már mulatságossá
válik. És talán éppen ez az a pont, amikor az ember vagy
megússza ép elmével – vagy összeomlik, és a téboly prédája
lesz."