2009. április 24., péntek

Elég

Elegem van a semmittevésből.
Tegnap elmentem fodrászhoz. Hát... a hajam szörnyű lett. Vagyis igazából nem az, csak marhára hülyén áll. Sajnos ez van, de a saját hülyeségem, a fodrász nem akarta ennyire rövidre vágni, én erősködtem. Mindig kinézek magamnak egy tök jó frizurát, csak azt felejtem el mindig, hogy az én hajam egy nagy szar, és semmire nem jó. Most is úgy nézek ki, mint egy idióta. Más ettől a frizurától tök dögös lenne, nekem beáll ilyen gombaformára. Na mindegy, szerencsére aránylag gyorsan nő.
Ma megkaptam a levelet a sulitól. Tájékoztatót meg jelentkezési lapot. Gondoltam nem halogatom a dolgot, elmegyek és beiratkozom. El is mentem.
Csak előtte még befizettem a regisztrációs díjat, és csináltattam igazolványképet (ami, mondanom sem kell, iszonyú lett).
Egyből megtaláltam a sulit. Mondjuk nem volt nehéz. De magamból bármi hülyeséget kinézek. Nem volt semmi extra, lefénymásolták az irataimat meg az érettségi bizonyítványomat, kértek két igazolványképet, és ki kellett töltenem németből egy szintfelmérő tesztet.
Nos rájöttem, hogy zseni vagyok. XD Na jó, ez túlzás, de figyelembe véve, hogy gyakorlatilag egy éve nem volt a kezemben német nyelvű könyv, és egy szót sem olvastam/hallottam/beszéltem németül, ennek ellenére mégis minden feladatot meg tudtam csinálni... Hát, tudok valamit, az már biztos. XDDDDDDDDDDD
Intézményi kommunikátorra jelentkeztem, de azt mondták, nem biztos, hogy indul. Amiből nekem az jött le, hogy nem fog. Ez elég jellemző. Másodiknak az idegenforgalmi szakmenedzsert választottam. Az tuti indul, csak engem annyira nem izgat. No mindegy. Legfeljebb megint baromságot csinálok, és ott fogok szenvedni. De ez legalább ingyen lesz (ha minden jól megy...).
Legközelebb megyek beiratkozni a nyelvtanfolyamra. Bár szerintem az sem fog majd indulni...
Hát mindegy, majd meglátjuk...

*NAGYON, NAGYON GYŰLÖLÖM, HA UTÁNOZNAK!*



2009. április 22., szerda

Mad world

Hallgasd meg. Gyönyörű.

2009. április 20., hétfő

Reklámok

A legtöbb ember utálja őket. Milyen idegesítő, mikor egy izgalmas filmet félbeszakítanak velük! Pláne, hogy a legtöbb akkora baromság, hogy az embernek hirtelenjében gyilkolni támad kedve, amikor meglátja. Én legalábbis erős késztetést érzek, hogy amikor a kislány felkiált: "Apa, Buksi kiszökött!", egy jól irányzott, elegáns mozdulattal úgy felrúgjam, hogy többé ne kelljen Buksival foglalkoznia. Vagy ez az elmebeteg Snickers reklám. Az a benga néger a tankkal meg az idióta szövegével. Milyen jó lenne, ha a fetrengő focista előkapna egy aknavetőt, és belenyomná a képébe.
Na és az "Apa kezdődik!". Hát annak a gyereknek addig verném a fejét a falba, amíg beszélni is elfelejt. És még sorolhatnám a hasonló debil reklámokat.

Most sokan biztos azt gondolják, elmebeteg vagyok, és van is benne valami. (XDDD) De a reklámoknak az lenne a dolguk, hogy arra késztessenek, megvegyem a terméket. Az egy dolog, hogy felfigyelek rá. Azt elérik ezekkel a kreténségekkel is. De hogy ettől nem fogom az adott cuccot megvenni, az teljesen biztos. Sőt! Végül azt is elérik, hogy már attól agybajt kapok, ha a terméket meglátom valahol.
Ezek után nem meglepő, hogy ha elkezdődik a reklámblokk, az ember pánikszerűen elkapcsol, vagy leveszi a hangot.
Viszont van egy-két olyan reklám, amit igenis érdemes megnézni. Gondolok itt például a méltán népszerű Soproni reklámra. Persze nyilván ettől sem fogok Sopronit venni, de szeretem nézni, mert ötletes, és mert hat az emberre.

Rengeteg kedvenc reklámom van. Nagy részük amerikai. Bár az amerikaiakat sokan utálják, és idiótának tartják őket (néha arra gondolok, nem is minden alap nélkül...), de azt meg kell hagyni, hogy ilyen téren nagyon is ötletesek.
Manapság a kedvenc reklámom a Heinekené. Hát az valami isteni! Persze ez is az a fajta reklám, amit vagy imádsz, vagy az agyadra megy. Szerintem azok a visítozó pasik haláliak. Mindig nevetek, ha meglátom, szerintem hatalmas. XD

Tök jó lenne, ha több lenne az ötletes, vicces reklám. Persze nem tetszhet minden mindenkinek. De azért gondoljunk bele, ki a fenének tetszenek az idióta öblítős reklámok? Csaj elmegy bulizni, a pasi persze, hogy a ruháját(!!!) fogja kiszúrni, hogy biztos új, mire a másik csaj előkap a semmiből egy üveg öblítőt, és közli, hogy nem új, azzal mosta. '-_- Vajon ki volt az az agybeteg, aki ezt kitalálta? Én nem hiszem, hogy ezt bárki szellemesnek, ötletesnek tartaná...
Na mindegy. Az idióta reklámok ellen nincs mit tenni, sőt igazából nem is kell. Akit nagyon zavar, az leveszi a hangot vagy elkapcsol. De azért érdemes figyelni, mert a sok szar között néha akad egy-egy gyöngyszem is.


2009. április 14., kedd

Foci

Nem is tudom, hogy fogalmazzam meg a foci iránti érzéseimet. A foci mindig is szerves része volt az életemnek, bár 16 éves koromig nem volt annyira meghatározó. Apám nagyon szerette a focit, sokáig ő is játszott, és én mindig vele mentem olyankor. A meccseket is vele néztem, már egészen pici kislányként is az ölében ültem és "szurkoltam".
Kislányként persze nem igazán a foci maga kötött le, hanem az, hogy a drága apucival lehettem. Mindig is nagyon apás voltam, éjjel-nappal rajta lógtam.
Később, amikor már nagyobb lettem, ezek a meccsnézések lassan megszűntek. Már nem lógtam annyit apámon, barátnőim voltak, sokat játszottam, valahogy eszembe sem jutott a foci, nem foglalkoztam vele.
2004 júniusában a nagybátyámnál nyaraltam. Nagyon szerettem ott lenni, főleg az unokahúgom miatt, ekkor már sokadszorra voltam náluk. Imádtam az unokahúgomat, és sokat játszottam vele, de én ekkor már 14 éves kamasz voltam, és nem kötött le annyira a dolog, mint őt. Ezt ő is érezte, így inkább a barátnőivel játszott, én meg javarészt tévét néztem.
Egyik este szerettem volna megnézni egy filmet (nem emlékszem már, melyiket), de a nagybátyám elkapcsolta, mondván, ő az EB-t nézi. Persze nagyon ideges lettem, de valahogy ott ragadtam a tv előtt. Végül az egész EB-t végignéztem a nagybátyámmal.
Innentől tért vissza a foci az életembe. Persze most sem töltött be olyan jelentős szerepet, hiszen lefoglaltak ügyes-bajos kamasz dolgaim, de ettől kezdve ismét megsűrűsödtek az apámmal végigszurkolt meccsek. Bár a klubfutballra annyira nem figyeltem oda, ha néztünk egy meccset, annak a csapatnak szurkoltam, aki éppen szimpatikus volt. A legszimpatikusabb valamiért a Real Madrid volt.
Eljött a 2006-os VB, amit mondanom sem kell, végignéztem. Az olaszoknak szurkoltam, egészen a döntőig, az ominózus Materazzi-Zidane "párharcig". Mint már említettem, a Real Madrid volt a legszimpatikusabb a sok csapat közül, és pont Zidane volt a kedvencem. Persze először én sem értettem, miért is fejelte le az olaszt, de miután kiderült, onnantól Materazzival együtt az egész olasz válogatott elásta magát előttem, és azóta sem bírom őket. (Hát igen, mély nyomokat hagyott bennem az eset. XDDD)
Most ugrok egy kicsit, a 2008-as EB-ig. Nem volt régen, ugyebár. XD Nem is volt kérdéses, hogy végig fogom nézni. Eleinte a hollandoknak szurkoltam, de aztán feltűnt a spanyol csapat. Hogy milyen szépen játszanak, hogy milyen egységes a csapat, stb. Szóval sikerült elnyerniük a szimpátiámat, és a hollandok mellett nekik is szurkoltam.
Az EB után most nem "felejtődött el" valahogy a foci, és ez talán leginkább az internetnek köszönhető, hiszen most lehetőségem volt utánaolvasni a játékosoknak, meccseknek, kluboknak, válogatottaknak.
Így akadtam rá teljesen véletlenül a madridista.hu-ra. Elkezdtem olvasgatni a cikkeket, a fórumot, és valahogy ott ragadtam. Ez az oldal valahogy előhívta a régi szimpátiát, amit anno a csapat iránt éreztem, és "szurkoló" lettem, ha szabad így fogalmaznom. Bár nem vagyok egy fan, de figyelemmel kísérem a meccseiket és a csapat körül zajló eseményeket.
Szóval most ez van.
De amit igazából le akartam írni, csak most jön:
Van három focista, aki nagyon bejön nekem, mint pasi: David Villa, Fernando Gago, és Guti (utóbbihoz nem kérek kommenteket. XDDDD). Ezzel kapcsolatban rendszeresen megkapom, hogy csak a pasik miatt nézem a focit. Ez egyrészről igaz, mivel pasik játszák, ugyebár XD. Másrészt pedig nem értem, miért probléma az, ha feltűnik, hogy egy játékos jó pasi. Attól, hogy ez egy sport, és persze nem ez az elsődleges szempont, még nő vagyok, és nem tudok elsiklani szó nélkül egy jó pasi felbukkanása mellett. XD Persze ez nem jelenti azt, hogy csak azért fogok megnézni egy meccset, mert épp játszik az a pasi, aki tetszik, vagy nem fogom megnézni, mert nem játszik. Nem, erről szó sincs. Nem a pasinak szurkolok, hanem a csapatnak. De attól még, mert a pasikat idegesíti, ha egy nőnek tetszik egy focista (mert igazából szerintem erről van szó), nem fogom becsukni a szemem. Sajnálom, ez van. Ettől még nem leszek "divatszurkoló", végülis a foci valamilyen szinten 19 éve folyamatosan jelen van az életemben. Egyszerűen arról van szó, hogy nő vagyok, és megnézem a pasikat, és akinek ez nem tetszik, az elmehet a tudjahova.

(Bocsánat, ezt most muszáj volt kiírnom magamból, mert már nagyon idegesít a sok idióta, aki ezzel fáraszt. XDDDD)

2009. április 13., hétfő

Születésnapodra

Míg élünk, gyermekek vagyunk, s mégis látod, mindig haladunk
Az úton, mert menni kell még akkor is, ha maradni akarunk
Itt egy év, és ott egy újabb, de embertől ne várj újat
Korlátaikat hagyd nekik, te híd is vagy, és folyó is vagy
Rajtad mások átkelhetnek, ha akarnak, kinevethetnek
Szárnyad is van, repülni tudsz, így föléjük emelkedhetsz

Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz
Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz

Föld lakói remeghetnek, hódolhatnak félelemnek
De te szilárd lábakon állj, s maradj meg mindig ilyennek
Vedd a napot ajándéknak, amit mások pazarolnak
Ne vedd magadra, ha semmibe vesznek, nekem mindig ajándék vagy

Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz
Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz

Maradj mindig hű magadhoz, maradj hű adott szavadhoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, így juthatsz igaz áldáshoz
S, hogy tűzhajóm, kedvesem lettél, ne számold, hogy mennyit léptél
Nem azt ünneplem, mióta, hanem azt, hogy megszülettél





Nagyon boldog 19. születésnapot kívánok az én drága Diámnak! Szeretlek! ^^

2009. április 11., szombat

Április 11...

Egy vers...
Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny és vándor a vidék,
halkul a hó, megáll az elmenő,
lehellete a lobbant keszkenő.

Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon
helyezkedik a csontozott uton;
kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,
zuzódik, zizzen, izzad és buzog.

De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
mint egykor melléd: mellé leülök.
Bajos szél jaját csendben hallgatom,
csak hulló hajam repes vállamon.

Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén
szerelem szólal, incseleg felém,
pirkadó madár, karcsu, koronás,
de áttetsző, mint minden látomás.

És egy dal...



(Költészet napjára...)

2009. április 10., péntek

Minden furcsa

Amíg gyerek vagy, és iskolába jársz, folyton azon jár az eszed, milyen jó lesz majd, amikor már nem kell. Nem kell reggel korán kelned, időben beérni a suliba, aztán szépen végigülni a tanórákat, majd hazajönni és tanulni, hogy aztán másnap kezdhesd az egészet elölről. Azt várod, hogy vége legyen, hogy végre felnőj, és azt csinálhasd, amit akarsz.
De aztán ahogy közeledik a végső pillanat, megrémülsz. Mi lesz most? Mi lesz velem, ha az iskola, a tanárok, az osztályközösség már nem áll mögöttem? Amikor már teljesen magamra leszek utalva?
Ha bekerülsz az egyetemre, megnyugszol. Nem is olyan rossz. Sőt! Az órarended nagy részét te állítod össze, itt már (elvileg...) csak azt tanulod, ami érdekel. Még bejárni sem kötelező (csak a szemináriumokra), azt is megteheted, hogy csak vizsgázni, ill. zh-t írni mész be. És ott van a rengeteg buli is! Úgy érzed, végre szabad vagy, csak erre vártál!
Aztán kezdenek jönni a problémák. Mondjuk az egyik tantárgyhoz csak angol nyelvű jegyzetek vannak. De te nem tudsz angolul, hiszen világ életedben németet tanultál. Most mi legyen? A tanárt rohadtul nem érdekli, ő leadta az anyagot, innentől kezdve a te dolgod, hogy megtanulod-e, és ha igen, hogyan. A csoporttársaidtól kérhetsz segítséget, persze, de nyilván senki nem fog neked száz meg száz oldalakat lefordítani... A végén pedig bemész zh-t írni, anélkül, hogy akár egy szót is tanultál volna. Természetesen nem a te hibád. De ezt a tárgyat akkor is buktad, és nem érdekel senkit. Tényleg nem.
Lassan kezded észrevenni a dolgok rossz oldalát is. Azzal, hogy alig vannak óráid, és általában azok sem egymás után, a rendszer teljesen eltűnt az életedből. Hétfőn fél háromkor van órám, oké, akkor alszom délig. Kedden nyolcra megyek, hatkor kelek. Hoppá, elaludtam, á, semmi probléma, úgysem hiányol senki. Majd letöltöm az anyagot a netről, vagy majd valaki átküldi.
A szüleid teljesen döbbenten néznek. Hát itt nem kell tanulni semmit? A gyerek egész nap itthon van, sose látok könyvet a kezében. Persze. Mert nem követelik meg. Minek tanuljak hosszú órákon keresztül olyan tárgyat, ami esetleg nem érdekel? Ha sikerül kiizzadnom egy kettest, az már tök jó. Sőt, ha tippelgetős (ikszelős, karikázgatós) zh lesz, még jobban is sikerülhet.
Szóval csak lógatod a lábadat. Telnek a hetek, a hónapok. Kezdesz rájönni, hogy hülyeséget csináltál. Nem akarsz itt lenni, nem akarod ezt tanulni. Úgy érzed, csak a drága idődet vesztegeted. Kétségbeesel, ha arra gondolsz, hány évet kéne még itt lenned - feleslegesen, mert úgysem fogsz ezzel foglalkozni. Elhatározod, hogy abbahagyod. És meg is teszed. Leadod a szakodat, visszakapod a tandíj egy részét, és nagyon elégedett vagy.
Egy ideig. Mert pár nap után rájössz, hogy nem változott semmi. Továbbra sincs értelme az életednek. Ülsz a szobádban, nézed a tévét, vagy a neten keresgélsz valamit, esetleg elmész a barátnőiddel. De mégsem történik semmi, mégsem teszel semmit, csak nézed, ahogy megtörténik és elmúlik körülötted minden. Feleslegesnek érzed magad, bezárva a négy fal közé, szinte fuldokolsz.
És nem ért meg senki. Az apád mérges rád. Nem akarsz tanulni, nem akarsz dolgozni, otthon döglesz egész nap, és nem csinálsz semmit. Ő azt hiszi, neked ez jó. De te tudod, érzed, hogy nem. Próbálod visszacsinálni, próbálsz magadnak elfoglaltságot keresni, valami jó munkát, egy nyelvtanfolyamot, szeptembertől valami jó sulit, akármit. Hogy legyen értelme. Hogy ne érezd magad feleslegesnek. Hogy végre csinálhass valamit, ami hasznos - vagy legalább te annak érzed.
Ezt sem érti meg senki. Eldobtál egy menő szakot, egy főiskolát(!!!) magadtól, egy nyelvtanfolyamért meg egy szakmáért, amivel valószínűleg nem fogsz elérni semmit.
Nem tudod megértetni velük, hogy amíg az egyetemre jártál, csak csapongtál, nem találtad a helyed. Nem érezted, hogy hasznos vagy, hogy jó, amit csinálsz, hogy kellesz valakinek. Hogy ha majd elvégezted a szakot, minden jó lesz. Csak a kétségbeesés volt. És meg is maradt.
De reménykedsz, hogy talán jobb lesz. Hogy most találtál valami olyat, ami tényleg érdekel. Arra gondolsz, talán nem vagy még elég érett az egyetemhez. De nem adod fel. Elhatározod, hogy vissza fogsz még menni. Majd két év múlva meglátjuk...


2009. április 9., csütörtök

"Minden Egész eltörött..."

Milyen csonka ma a Hold,
Az éj milyen sivatag, néma,
Milyen szomoru vagyok én ma,
Milyen csonka ma a Hold.

Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött.

Fut velem egy rossz szekér,
Utána mintha jajszó szállna,
Félig mély csönd és félig lárma,
Fut velem egy rossz szekér.

Elegem van

Apám egy rohadék.
Nem vicc.

Tegnap délután jöttem haza. Apám dolgozott. Benéztem a hűtőbe, nem volt semmi kaja. Ez egyébként szokásos. Ő elviszi magának a kaját, én meg egyek vajas kenyeret. Már ha van vaj, és nem ötnapos száraz kenyeret hagy itt. Tegnap is így volt. Én viszont marhára éhes voltam. Találtam néhány szem krumplit, gondoltam kisütöm magamnak. Megpucoltam. Csak aztán vettem észre, hogy olaj sincs, hát miért is lenne? Úgyhogy ott hagytam egy tálban a krumplit, és ettem kenyeret.
Azt tudni kell rólam, hogy iszonyú béna vagyok. Egyáltalán nincs kézügyességem. Semennyi. Általánosban mindig meg akartak buktatni rajzból meg technikából, csak kegyelemből kaptam kettest, és ez nem vicc. Ráadásul most pucoltam életemben először kurmplit. Ezek után el lehet képzelni, hogy néztek ki azok a kurmplik... Nem mintha ez engem zavarna, úgyis megeszem, és csak az íz a lényeg.
Ma reggel hazajött apám. Kérdezte, mi jött rám, hogy krumplit pucoltam. Mondtam, hogy talán éhes voltam. Ő meg jól kiröhögött, hogy elfogyott az olaj. Hát rohadt vicces, tényleg.
Aztán délben nekiállt kisütni, és elkezdett baszogatni, hogy hogy néznek ki, meg hogy milyen béna vagyok. Mintha ő elsőre is tökéletesen csinálta volna! És amikor mondtam neki, hogy fogja be, még ő volt felháborodva, hogy milyen bunkó vagyok. Én vagyok a bunkó???? Akármit csinálok, az soha nem jó, mindig béna vagyok, nem vagyok jó semmire.
Aztán meg leosztott, hogy ne merjek így beszélni vele, mert ő az apám. Sajnos, mondtam. Na ettől megint elszállt az agya, és most megint ott tartunk, hogy takarodjak el innen.
Ezek után megkérdezte, hogy kérek -e krumplit. Nemet mondtam. Ő meg felzabálta az egészet, és most megint nem eszek egész nap, mert nincs itthon semmi.
(És mindenki nagyon csodálkozik, hogy csak 45 kg vagyok...)

Elegem van belőle, tényleg el fogok menni, akkor is, ha egy híd alatt fogok csövezni, és a szemétben kell turkálnom kaja után. Nem fogok tovább egy fedél alatt élni egy ilyen rohadékkal.

2009. április 7., kedd

2009. április 5., vasárnap

Boszorkányos este

Ma a halállal szembeültem
Ma nem merek elmenni hozzád,
holt kertbe bolygok kimerülten.

Ruhám csupa vér s éji harmat.
Ha megcsókolna most maró szám,
fekete seb verné ki ajkad.

Ma nem vagyok a fájdalomtul,
ma sírtam éjjeli tivornyán.
Csókéhes ajkam jajra torzul.

Hadd fussak, átkozott kísértet.
Boszorkányok közt nyögve, sírva,
sperűlovon vágok az éjnek.

Ma este megbotlok az útban,
s a hűvös, vékony, őszi holdfény
szétázott kalapomra csurran.

2009. április 2., csütörtök

Ennyi

Kiiratkoztam. Visszakapok 120 ezret. (Talán) dolgozni fogok. Májusban elkezdem az olaszt (vagy spanyolt). Szeptembertől intézményi kommunikátornak tanulok.