2010. január 31., vasárnap



Isten. Zseni. Imádom.

2010. január 30., szombat

Tegnap

Nemrég elhatároztam, hogy nyitottabb leszek, megpróbálok legalább néha egy kis időre kilépni a világomból, abból a burokból, amit én alkottam magam köré.
Nem olyan könnyű dolog ez. Nem csak a gondolkodásomon kell változtatnom, ez még az egyszerűbb dolog, de azokon az alapvető dolgokon is, amik jellemzőek rám, ami én vagyok, amiket a nevelésnek (vagy inkább annak hiányának...), az emberi kapcsolatok hiányának, és még annyi mindennek "köszönhetek". Hogy nincs önbizalmam, félénk vagyok és bizalmatlan, visszahúzódó... ezt képtelenség egyik pillanatról a másikra megváltoztatni. Talán egyáltalán nem is lehet. Őszintén szólva nem hiszek a csodákban. Nagyon jól tudom, miért lettem ilyen, de ettől még nem lesz könnyebb. Mehetnék pszichológushoz, nem segítene az sem. Nekem kell próbálkoznom, csak az a baj, hogy nagyon nehéz... de nem adom fel.

Sose voltam az a bulizós típus. Mert nincs önbizalmam, nem tudom elengedni magam, és mert mint a legtöbb dologra, a táncra is teljesen alkalmatlan vagyok. Ebből kifolyólag nagyon ritka, hogy kimozdulok otthonról, és többnyire akkor sem megyek be a tömegbe ugrálni, vagy táncolni, inkább csak kívülről figyelem az eseményeket. Nem szeretek a középpontban lenni, az ilyen buliknál sokkal jobban szeretem a beszélgetős baráti összejöveteleket, na nem mintha ilyenből nagyon sok részem lenne, mivel tulajdonképpen nincsenek is barátaim.

Tegnap délután Gréta elhívott valami emlékkoncertre a Pécsi Est Caféba. Nem is nagyon gondolkodtam, igent mondtam. Azt hiszem ezt vehetjük igen komoly fejlődésnek. Eddig legtöbbször vagy azonnal nemet mondtam, vagy később mondtam vissza, mert sose volt igazán kedvem hozzá. Most inkább úgy gondolkodtam, ha elmegyek, megvan rá az esély, hogy nagyon jól fogom érezni magam, és ha mégsem, hát nem tök mindegy, hogy itthon érzem magam szarul, vagy máshol? Úgyhogy igent mondtam.

Igazából nem volt semmi különös, egy emlékkoncert volt, azt már elfelejtettem, kire emlékeztek, nem ismertem az ürgét, a zene se hagyott különösebb nyomokat benne, ráadásul akusztikus dolog volt, úgyhogy a tánc/ugrálás dolgot szerencsésen megúsztam. Nincs annál gázabb, mikor mindenki tombol körülötted, te meg állsz a fal mellett és nézel ki a fejedből...

Ott voltak még Gréta barátai, Klári Palival, Niki meg Brigi, sőt még Márti is eljött, aki teljesen úgy viszonyul a koncertekhez/bulikhoz, mint én: neeee! De most ő is eljött. Ki tudja, talán a tegnapi volt az a nap, amikor a kényszeres otthon ülők erőt vettek magukon, és kimozdultak a kis vackukból...

Semmi különöset nem csináltunk, akkora tömeg volt, hogy a színpadot még csak nem is láttuk, a falakon lévő LCD tévéken követtük az eseményeket, már amennyire. Akusztikus, számomra ismeretlen dalok, nem is igazán tetszettek, de különösebb baj nem is volt vele. Mint minden bulin, most is Gréta volt a "legaktívabb", ő az, aki mindig táncolni, ugrálni, mozogni akar, hát most nem igazán jött neki össze, de azért a hangulatot szinten tartotta végig, leginkább csak álltunk a fal mellett, egy tévé alatt, és ökörködtünk.

Igazából nem volt rossz egyáltalán, de nem is fog az örök emlékek közé kerülni, az is biztos. Összességében nem bántam meg, hogy elmentem. Ha legközelebb hívnak, lehet, hogy megint elmegyek. Majd meglátom.

Képek:

A hajam már egész vörös. :D

Első közös kép Mártival. XD

"Csoportkép".

Mártival + Grétával.

Nem hagyom magam. XDD (Amúgy a nagy birkózásban Brigivel ráestünk egy csávóra. Nem volt ám gáz, á, dehogy. XDDD)

"És a Taft még mindig tart!" XD

Tök szép a hajam, nem? :D

Ennyi.

2010. január 28., csütörtök

Jövő (?)

" "SZÉPREMÉNYŰ IFJÚ"
Ezt írta fel Guerard a táblára, aztán az osztály felé fordult.
- Mit jelent számunkra ez a kissé divatjamúlt kifejezés? Szép jövő előtt álló fiú, vagy lány, miért is ne, legyünk modernek. (Nevetés a fiúk soraiban.)
Mint általában irodalomórán, most sem tolonganak a válaszolók.
- Senki? - gúnyolódott a tanár. - Senkinek sem mond semmit a téma? Maguk közül senkit sem érdekel a jövő?
- Engem! - szólalt meg Steph.
Mindenki feléje fordul, a terem végében, egymás mellett ülünk. Nem az ő stílusa, hogy megszólaljon, inkább mindig igyekszik elbújni, hogy megfeledkezzenek róla. A tekintetek kereszttüzében elhúzza a száját, és összehúzza magát, mintha már bánná, hogy megszólalt.
- Monsieur de Montrembert, micsoda kellemes meglepetés! - kiált fel Guerard. - Kifáradna ide a helyemre?
A "kellemes meglepetés" feláll, és lógó vállakkal kimegy a katedrára. Néhány hülye fütyülni kezd.
- Hallgatjuk. Nos, ön szépreményű ifjúnak érzi magát?
Steph megvakarja a nyakát, a fejét.
- Számomra az, amit szépreményű ifjúnak neveznek, egyenesen vezet a sikeres férfi felé - feleli végül. - Csodálat, kitüntetések, hajbókolás, szóval röviden a társadalmi siker... - Néhány másodpercig hallgat. - Ez az ifjú pedig egyáltalán nem érdekel - jelenti ki végül.
Nevetés, néhány fütty hallatszik, Guerard elmosolyodik.
- És megtudhatjuk, mi érdekli önt, Monsieur de Montrembert? Hogyan látja a jövőjét?
- Épp ez az, hogy egyáltalán nem látom - feleli Steph.
Könnyedén, mosolyogva mondta, mégis összeszorul a szívem.
- Nem látja?
A kezét nézi. Úgy figyeli, mintha azt kérdezné, mire lehetnének jók ezek a kezek, amikor nem rajzolnak, amikor éppen nem képregénnyé alakítják az életet.
- Amikor a szépreményű ifjakról beszéltek, volt egy másik kifejezés is, "a holdra vágyódni".
Felemeli a fejét, az ablak felé fordul, az opálüveg felé.
- A holdat akarni jó volt. Az tetszett volna. De már oda is felmentek, és úgy tűnik, ott sincs semmi különös... - A terem végébe mutat, a letakart számítógépek felé. - A jövőt pedig ezekbe zárták, így biztosabb. A számítógép megadja a választ. "Karrier: terv, célok, stratégiák, munkanélküliség." Szavak, semmi igazán érdekes. Sőt, máris azt válaszolja, "nyugdíj", még mielőtt elindulhattunk volna. Fuccs a jövőnek, soha többé nincs "Éljen a jövő"! - Megint megáll. - És ettől az egésztől valahogy nem olyan sürgős az a jövő - veti oda.
Az osztály tapsol, Steph meghajol, én félek. Eddig még sosem beszélt így. Nagyon komoly, nagyon törékeny és különleges az, ami most itt történik. Félek, hogy abbahagyja, hogy itthagy minket.
- Tudna valami jó okot találni arra, hogy sürgős legyen, Monsieur de Montrembert? - kérdezi Guerard hidegen.
- Az a baj, hogy én sem látok - sóhajt Steph.
- Bizonyára ismeri a kínai mondást: aki megáll, meghal? - veti oda a tanár. - Ha nincs jövő, nem tűzünk ki célokat, az egyfajta halál, nem?
- Egészen biztosan - ért egyet Steph. - Élőhalottakkal vagyunk körülvéve.
- Ez minden, amit mondani akart nekünk? Semmi javaslata?
Steph habozik. Felém fordul, futólag rám néz.
- Válni valamivé! - mondja nekem.
A szívem hirtelen összeszorul, megfulladok. Miattam van, most értettem meg, miattam ment fel a katedrára. A kis kirohanásom a Csillagban, a fejem a vállán, az "Ava egy kurva" (ami egyébként a színtiszta igazság), mindezek nélkül csöndben ült volna a helyén. Akaratlanul felfeszítettem a páncélajtót. Lénye legmélyéből jött ez a szó, amit, biztos hogy senki nem mert volna kimondani ebben a szürke kis teremben, ahol ha egy kicsit erősebben fújjuk ki a levegőt, számok és unalom pora kavarodik fel. VÁLNI VALAMIVÉ. És azon a meleg, süket hangon mondta ki, lázasan. Eredmény: még a leghülyébbek is érzik, hogy történik valami, senki sem moccan, csend, sőt némi zavar a padsorokban. Nem vagyunk hozzászokva a lázas szavakhoz, nem áll jól nekünk.
- Magyarázza meg! - mondja Guerard.
- Azelőtt azt mondták, valamivé válik az ember. Jó volt, mert minden itt kezdődik. Ha nem alakul ki az ember, ha nem találja meg a kapcsolatot önmagával, nincs jövő. Vagy csak a birkák jövője.
- Ami, akár csak az élőhalottak, feltételezem, hidegen hagyja magát - szól közbe Guerard nyugtalanul. - És hogyan lehet "valamivé válni", Monsieur de Montrembert?
Nem tetszik ahogy minden kérdés után megismétli Steph nevét. Utálom, hogy úgy beszél vele, mint egy kiskölyökkel, magasról, messziről. Egy elkényeztetett kiskölyökkel.
Steph a táblára mutat:
- Szabad?
- Csinálja csak - int Guerard.
Steph felvesz egy krétát, és egy alakot rajzol, olyasmit mint a Kis herceg a bolygóján, lehet akár férfi, akár nő. A haja helyére elektromos vezetékeket rajzol, a lábához pedig egy hatalmas konnektort. Körülötte villámok, találomra elhelyezve.
- Ahhoz,hogy valamivé váljunk, az kell, hogy kapcsolódjunk lefelé is meg felfelé is. Felfelé a mi korunkban szinte automatikus a kapcsolat - állapítja meg. - Lent kevésbé egyértelmű, mert amit mutatnak nekünk, az nem túl izgalmas, sőt néha egyenesen nyomasztó. Mégis meg kell találni a kapcsolatot a földdel, mert ha nem...
- Ha nem? - kérdezi Guerard.
- Ha nem, akkor bumm! - kiáltja valaki a teremben.
Bumm! Bumm! Bumm! - Robbanások mindenfelől. Kiabálok. - Fogjátok be a szátokat! - Nem én vagyok az egyetlen. Hát nem látják ezek a barmok, hogy Steph rólunk beszél? Hogy minket rajzolt le, ezzel az erővel, ami néha felemel minket, életöröm, boldogság, hogy egy perccel később visszalökjön a földre. Mit keresünk itt? Kik vagyunk? Mit akarunk? Steph rátapintott az érzékeny pontra, a sebre, a beteg területre. Még nem találtuk meg a kapcsolódást a földdel. Még nem váltunk semmivé.
Megint csend lett. Steph letörli a figurát, mintha máris elillanna egy kis fény. Befejezte. Elindul lefelé a katedráról. Guerard elkapja az inge ujját.
- Nana, ne olyan gyorsan. Próbáljunk mégis egy kicsit pozitívak lenni. A birkák, az élőhalottak, ez kevés. Mondjon valamit, egyetlen dolgot, Monsieur de Montrembert, ami magának kapcsolódást jelent. Aztán elengedem, ígérem!
Mindenki Steph kezét nézi, biztos rajzzal fog válaszolni. Azt mondja, a költészet, és a szó kibiztosított gránátként hull rá az osztályra, megmozdul tőle a levegő.
- A költészet, hmmm - morogja értetlenül Guerard. - A költészet nem inkább az éghez kapcsol?
- Épp hogy nem - mormolja Steph.
Már nincs kedve nevetni, mindenki látja. Elege van. Guerard még mindig fogva tartja a karját, de ő egy hirtelen mozdulattal kitépi magát.
- A költészet mindenütt ott van, még a számokban is, ahogy Queneau mondta, csak maguk tönkretették, mint minden mást, az álmokat, mindent...
- Én? Tönkretettem az álmokat, mindent? - kérdezi Guerard színlelt meglepetéssel.
Steph ideges lesz. Most kellene viccelnie, hogy egyenlő fegyverekkel harcolhasson Guerard-ral, aki nevetségessé akarja tenni. Úgy tűnik, nem tud, nem bírja tovább. Dadogni kezd, belezavarodik.
- Nem éppen maga, tanár úr, de az emberek, a pénz. Csak egy törvény van, a haszon. A szépség éppúgy hasznot kell hozzon, mint bármi más. Nincs már természet, nincs csend, a költészet meg a zene pedig megdöglik, aprópénzre váltják a reklámokban. Mosópor, benzinszagú lett a költészet...
Itt kezdett el Guerard nevetni. El kell ismerni, hogy azoknak, akik nem akarták megérteni, Steph igazán mulatságos, sőt nevetséges volt. Kipirult a homloka, szélesen gesztikulált, mintha attól félne, hogy nem elégségesek a szavak. Guerardból kitört a nevetés, engem pedig elöntött a felháborodás, mert ez a nevetés a barátunkon keresztül mindannyiunkat megalázott. Az órájára nézett.
- Nos, kevés időnk maradt, próbáljunk meg komolyak lenni.
A terem felzúdul, dühös kiáltozás hallatszik. Komolyak? Az álom, a költészet, a valamivé válás, ezek nem komolyak? Hú, hú... Guerard arca megmerevedik. Megvetően méri végig a kis elkényeztetetteket, akiknek a szülei kifizetik a Duguesclint, ezt a méregdrága iskolát, és mégis zúgolódnak.
- A maguk generációja... - kezdte...
A szavai elvesztek a hangzavarban. Steph a szemébe nézett:
- Az a baj - mondta tompán -, hogy a felnőttek így néznek minket, így látnak. Mint generációt, mint kategóriát, statisztikát, nem pedig mint embereket. Kár!
Lejött a katedráról, az osztály pedig elszabadult. Mindenki fütyült, tapsolt vagy dobolt a padokon. A falak megremegtek, a számok szanaszét repültek, lélegeztünk! Váltunk valamivé?
- Mi van velük? - kérdezte Steph, ahogy visszaült mellém.
- Mind egyetértünk veled! - kiáltottam.
Hiába emelte égnek a szemeit, hiába rázta a fejét, mintha szenvedne, biztos vagyok benne, hogy ha akkor lett volna egy melegszendvics az asztalon, biztosan nem mondott volna nemet, sőt, egy falásra bekapta volna.
Guerard a katedrán állva, keresztbefont karral, leereszkedő mosollyal várta, hogy helyreálljon a rend. Azután megköszönte Monsieur de Montrembert szellemes előadását. Neki legalább van családja, amelyik lehetővé teszi, hogy kifejezze magát, és beszél neki Raymond Queneau-ról. Az igaz, hogy a számítógép átvette a költők és a próféták helyét, így van. Mindenkinek a maga dolga, hogy megtalálja az útját abban az életben, amely adatott neki, és a maga dolga, hogy a jobbításán dolgozzon.
Guerard ezután azt mondta, hogy senki sem válhat valamivé mások helyett. A gubó feltörésével válunk valamivé, a harcokban, nem pedig a zajongásban és a kritizálásban. Nem túl könnyű-e a társadalmat hibáztatni a saját tehetetlenségünk vagy félelmünk helyett? Ami a tanárokat illeti, mindent tőlük várunk, hogy a munkájuk mellett még babysitterek és lelkiatyák is legyenek. Ő, Guerard azért van itt, hogy segítsen nekünk választ adni a kérdéseinkre, helyes franciasággal és lehetőleg helyesírási hibák nélkül. A saját feladatunk, hogy felnőjünk, hogy kapcsolatot teremtsünk az élettel, ha lehetséges, nem a televízió előtt ülve és nem walkmannel a fülünkön.
A szél elült. A termet újra belepte a por. Steph halvány mosollyal firkálgatott. Az a gondolat volt a legrémesebb, hogy egy nap talán mi is egyet fogunk érteni ezekkel a szavakkal. Megszakítjuk a kapcsolatot az éggel, és ha eszünkbe jut ez az irodalomóra, majd azt mondjuk, fiatalok voltunk, mint ahogy azt mondjuk, szerelmes voltam, s már nem érezzük a legkisebb borzongást sem..."

2010. január 25., hétfő

Jobb anyuka?

"Lassan teltek a napjaim. Talán mert nem győztem kivárni a mamát. Papricsková néni horgolni meg kötni tanított, én pedig kötöttem Pinkusnak egy mellényt, hogy ne fázzon éjszaka.
(...)
Nagyon kedvesen gondoskodott rólam, de a mama még így is rettenetesen hiányzott. A pótmamám teljesen elkényeztetett, de az ölelését nem lehetett a mamáéhoz hasonlítani. És a mamával sokkal mulatságosabb volt az élet. Pulóvert ugyan nem tudott kötni, viszont rengeteget nevetett.
Hű, de bolond voltam, gondoltam elkeseredve. Olyan anyukát, mint az enyém, talán sehol sem találok. Bárcsak megjönne már! ..."

"- Mami? - kérdeztem halkan. - Mit tennél, ha mégis jobb anyukát találnék, és nem jönnék vissza?
A mama szeretetteljesen rám nézett, és szomorúan mondta:
- Megszakadna a szívem a bánattól."

"Hogy mi játszódott le a parton, azt csak másnap tudtam meg: Petykó és Zsofka figyelték, ahogy a lódarázzsal küzdök, és látták, ahogy beleesek a vízbe. Rögtön segítségért szaladtak, de a ház körül csak a nagynéniket találták. Ők rögtön hozzám futottak, de egyikük sem mert a vízbe ugrani. Akkor egyszer csak kifutott a házból a mamám, és gondolkodás nélkül utánam ugrott. Ő emelt ki a vízből, ő mentette meg az életemet. És én bolond, egész nyáron jobb anyukát kerestem."

2010. január 24., vasárnap

Rájöttem

Az a baj velem, hogy nem vagyok elég nyitott. Úgy általánosságban semmire. Már nagyon régen kialakult egyfajta világnézetem, mindenről megvan a véleményem, amiből nem vagyok hajlandó engedni.
Rájöttem, hogy ez baromság. Sokkal nyitottabbnak kéne lennem, elfogadni más véleményeket, érveket, nézeteket, vagy legalább átgondolni őket, és nem rögtön elvetni azzal, hogy úgyis hülyeség.
Úgy érzem, ez a legnagyobb hibám. Ha ezen sikerül változtatnom, talán minden sokkal jobb lehet.
Majd kiderül...

2010. január 21., csütörtök

Nihil

Unatkozom.
Nem történik semmi.
Fáj a szám meg vérzik. De azért tépkedem róla a bőrt. Mert jólesik. Debil vagyok.
Összetört a testpermetem. Most émelyítően édes eperillat leng körül. Így kell hódítani! Ha nyár lenne, jönnének rám a bogarak. De most csak hó van. Fujj.
Tavaszt akarok végre!!!
Meg valami eseményt.
Na majd pár hónap múlva.


2010. január 18., hétfő

Đ#đÄ@]ÄĐ€í


I hold my breath as this life starts to take its toll

I hide behind a smile as this perfect plan unfolds
But oh, God, I feel I've been lied to
Lost all faith in the things I have achieved
And I

I've woken now to find myself
In the shadows of all I have created
I'm longing to be lost in you
(away from this place I have made)
Won't you take me away from me

Crawling through this world as disease flows through my veins
I look into myself, but my own heart has been changed
I can't go on like this
I loathe all I've become

Lost in a dying world I reach for something more
I have grown so weary of this lie I live

I've woken now to find myself
In the shadows of all I have created
I'm longing to be lost in you

I have woken now to find myself
I'm lost in shadows of my own
I'm longing to be lost in you

Away from me.



2010. január 15., péntek

Gyilkos

Az vagyok. Bizony. Ma megöltem egy szegény, ártatlan, mit sem sejtő Coca Colás poharat. Most a másik ott árválkodik egyedül a polcon.

Vajon van a poharaknak lelkük? A megmaradt árva most biztos siratja az ikertestvérét, és átkozza azt az elvetemült beteg állatot, aki minden ok nélkül megölte őt...

Komolyan, szinte bűntudatom van.

Asszem ez már az utolsó stádium. Kezdek megőrülni.... XD



Little girl, little girl
Why are you crying?
Inside your restless soul
Your heart is dying

Little one, little one
Your soul is purging
Of love and razor blades
Your blood is surging

Runaway
From the river to the street
And find yourself with your face in the gutter
You're a stray for the salvation army
There is no place like home
When you got no place to go

Little girl, little girl
Your life is calling
The charlatans and saints
Of your abandon

Little one, little one
The sky is falling
Your lifeboat of deception
Is now sailing

In the wake all the way
No rhyme or reason
Your bloodshot eyes
Will show your heart of treason

Little girl, little girl
You dirty liar
You're just a junkie
Preaching to the choir

Runaway
From the river to the street
And find yourself with your face in the gutter
You're a stray for the salvation army
There is no place like home
When you got no place to go

The traces of blood
Always follow you home
Like the mascara tears
From your getaway
(Gloria!)
You're walking with blisters
And running with shears
So unholy
Sister of grace

Runaway
From the river to the street
And Find yourself with your face in the gutter
You're a stray from the salvation army
There is no place like home

2010. január 14., csütörtök

2010. január 13., szerda

Utálom

Hogy pici vagyok. Hogy görbe a hátam és a lábaim. hogy abnormálisan vékony vagyok. Hogy mellet, vagy valami ahhoz hasonlót még nyomokban sem lehet felfedezni rajtam. Hogy az alsó ajkam vastag, a felső meg vékony. Hogy hiányzik a fél fogsorom. (Kösz, Majláth... '-_-) Hogy folyton piros az orrom. Hogy a hajammal lehetetlen bármit is kezdeni, és még a színe is ocsmány. Hogy képtelenség leirtani rólam a pattanásokat. Hogy nem győzöm szőrteleníteni magam mindenhol.

Hogy lusta vagyok, önző, barátságtalan, bunkó, életképtelen, híján bárminemű tehetségnek és nőiességnek. Hogy magányos vagyok, nem kellek senkinek. Nem szeret senki és én sem szeretek senkit.

Szeretem, hogy tudok gépelni. És hogy most vörös a hajam.

...

Konklúzió: szánalmas vagyok...

2010. január 11., hétfő

Jajj de unom

Szünet van. Mert hogy vizsgaidőszak. De nekem csak két vizsgám volt, azokon is túlestem már a múlt héten. Most itthon ülök még két hétig.
Az utolsó hetekben alig vártam már a szünetet, zsúfolt volt minden és szar, végre pihenni akartam és nem törődni semmivel, se tanulással, se mással.
Hát most itt van, én meg már most halálra unom magam. X_X Egész nap nem csinálok semmit. Ülök a gép előtt, netezek vagy simsezek, minden nap megnézem a Klónt (XD) és ennyi.
Utálom, hogy ilyen undorító lagymatag fos az életem. Hogy sose történik semmi. Gyűlölöm!!!! Azt akarom, hogy legyen valami, valami pezsgés, valami izgalom, hogy ragadjon el a hév, hogy úgy keljek fel reggel, hogy "végre!", és úgy feküdjek le este, hogy "máris?!". Hogy legyen értelme ennek a rohadt életnek. Hogy legyen értelme a létezésemnek. Hogy érezzem, hogy élek.

...

Szerdán jön Zsófi. Legalább végre be lesz festve a hajam. Úgy nézek már ki, mint egy hajléktalan.

2010. január 8., péntek

Álmok

Mindenki szokott álmodni. Van, aki emlékszik az álmaira, van, aki nem, de mindenki álmodik. Rengetegen foglalkoztak/nak velük már az idők kezdete óta. De vajon tényleg jelentenek valamit?
Régebben is olvastam már elég sok mindent a témáról, mert nagyon érdekes. Mindig is érdekeltek a misztikus, megfoghatatlan, elvont dolgok, így vagyok az álmokkal is.
Sokat olvastam már álmokról, álomfejtésről. Most is egy ilyen könyvet olvasok (hála Norelnek ^^). Tényleg érdekes dolog, és végül is elég sok elméletet logikusnak, elfogadhatónak tartok, mégis... biztos valami hiba van a készülékemben, mert teljességgel kizártnak tartom, hogy az a sok értelmetlen marhaság, amit képes vagyok összeálmodni, jelentéssel bír, a tudatalattim jelzése, vagy hasonló.
Pedig olyan jó lenne, ha az álmaimból következtetéseket tudnék levonni, jobbá tudnám tenni magamat, az életemet.
Vagy ha látnám a jövőt... Na de ez már más téma. XD (Most néztem a Megérzést, egész nap ilyesmiket olvasok, úgyhogy most nagyon benne vagyok a dologban. XD)
Ha már a megérzéseknél tartunk. Elvileg mindenkinek vannak valamilyen szinten, a legtöbb embernek csak apróságokban nyilvánul meg, de vannak olyanok is, akik megérzik, ha baj van a szeretteikkel, ha valaki meg fog halni, vagy hasonló.
Most így hirtelen azt mondanám, bár én is ilyen lennék, nem ilyen minden misztikumtól, megmagyarázhatatlan dologtól mentes, teljesen hétköznapi tuskó. De ha jobban belegondolok, lehet az, aki megérez dolgokat, legszívesebben hozzám hasonló "tuskó" lenne. Talán így a legjobb, nem tudni, mikor mi fog történni, csak élni az életet...

(Elég zavaros lett, de kikívánkozott. Sajnos mint a legtöbb dologhoz, az íráshoz sincs tehetségem. XD No mindegy. )

2010. január 7., csütörtök

Szabadság

Ma volt az utolsó vizsgám. Gasztrokultúra. Nem mennék bele a részletekbe, vicces volt, baromi nagy mázli, jófej tanár, negyed órás sztendáp, ötöst kaptam. (Nem mintha megérdemeltem volna.) Ezzel vége. Na nem mintha olyan megerőltető lett volna, ezzel együtt össz. 2 vizsgám volt. Többi gyakorlati tárgy volt, vagy megajánlott jegyet kaptam.
Jó jegyeim lettek, legrosszabb a vállalat, az hármas, többi négyes + ötös. *stréber* XD
Most 25-ig szabad vagyok! :D

Ma kaptam Noreltől egy könyvet, Álomfejtésről szól. Úgy meghatódtam! Köszi Norel <3 ^^

Most megyek Klónt nézni. Le vagyok maradva 4 résszel. :S XD

2010. január 4., hétfő

Új év

A szilveszterem elég felemásra sikeredett. Előző nap sokáig fent voltam, gagyi szappanoperát néztem (... XD), de hát kit érdekelt, szünet, addig alszom, ameddig akarok. Hát egy nagy lószart. Fél nyolc körül arra ébredtem, hogy apám hazajött, és csapkod, dúl-fúl, üvöltözik a kutyával. Felkapcsolta az összes villanyt, tévé, számítógép be, így próbáljon meg aludni az ember. És mintha ez nem lett volna elég, megint annyira iszonyúan undorítóan bánt velem, hogy arra szavak nincsenek. Ráadásul tényleg nem volt rá semmi oka. Tudom, hogy nem vagyok az ideális lakótárs, és sokszor az idegeire megyek, nem tagadom, de amikor tényleg nem csinálok semmit, akkor miért borít ki teljesen? Megint megkaptam minden elképzelhető lekicsinylő jelzőt, jó sok káromkodással vegyítve, + szétdobálta a cuccaimat a lakásban, aztán közölte, hogy rakjak rendet, mert neki vendégei jönnek majd. Hát majdnem mondtam valamit! De jó, oké, rendet raktam, csak szálljon már le rólam. Két-három óra múlva hazajött totál részegen, és megint ordibálni kezdett velem, hogy takarodjak el. Pedig tényleg nem csináltam semmit az égvilágon. Teljesen kiborultam, nem tudtam abba hagyni a bőgést, pedig én szinte soha nem sírok...
Eljött a délután, persze addigra csak még részegebb lett, és folyamatosan szidott és tombolt, hogy takarodjak már el. Mert hogy neki jönnek a barátai.
Ezen is kiakadtam. Nem terveztem szilveszterre semmit, alapból sem vagyok bulizós fajta, mostanában meg még élni sincs kedvem, nem hogy kimozdulni. Jó, megbeszéltük Grétával, hogy koncert, de szabadtéri, és ugyebár egész nap esett az eső, úgyhogy le akartam fújni az egészet. Erre az a tahó meg gyakorlatilag ki akart dobni, mert jönnek a barátai. De basszus miért nem tudott napokkal előbb szólni? Miért aznap reggel kellett? És akkor én vagyok a rohadék, mert nem akarom egy kapualjban tölteni a szilvesztert. Jó vicc.
Msn-en beszéltem Grétával, közben az a szemét oltogatott össze-vissza, hogy nincsenek barátaim, nem szeret senki, nem kellek senkinek, satöbbi. Ami kétszeresen is szar volt, mert egyrészt sajnos igaza van, másrészt meg egy apa hogy mondhat ilyeneket a lányának?
Mindegy, végülis megbeszéltük Grétával, hogy kimegyünk a Széchenyi-térre Ska-Pécs koncertre.
Nyolckor találkoztunk a Konzumnál, szerencsére addigra már elállt az eső. Felsétáltunk a térre, nem sokan voltak, kiderült, a koncert csak fél tízkor kezdődik. Sok emberen láttam világítós ördögszarvat, nagyon tetszett, hát nekem mindenképp kellett egy, és mivel csak ötszáz forint volt, be is fektettem egybe, onnantól szarvval a fejemen rohangáltam. XD
Beültünk kajálni a McDonaldsba, aztán kimentünk a koncertre. Nem tartott valami sokáig, mondjuk nem épp az én stílusom, de azért elment. Közben eleredt az eső is. A 11 órás busszal hazamentünk Grétáékhoz.
Éjfélkor vízzel koccintottunk (XD), aztán dvd-ztünk, tv-ztünk meg ilyenek.
Természetesen mint mindig, most sem maradhatott el a menetrendszerű rosszullét, megint brutális hányinger tört rám, pedig a 2 sajtburgeren kívül gyakorlatilag nem is ettem semmit. Mindez hajnali négy körül. Plusz egy kis hasmars, hát miért is ne? '-_- De egész jól lepleztem, Gréta a mai napig nem tudja, nem szóltam neki, mert hát minek, úgyis tudom, hogy mindenkinek az agyára megyek az örökös rosszulléteimmel, úgyhogy csak magamban próbáltam legyűrni. Ha észre is vett valamit, max betudta a fáradtságnak.
Az első busszal eljöttem, 7-kor értem haza, bezuhantam az ágyba és aludtam kb délután négyig.

Ma volt az első vizsgám, a mumusnak számító jogból. Félév közben nagyon szarul álltam belőle, az első zh-m karó lett, a másodikat meg sem írtam, így szóban kellett javítanom az utolsó héten. Az utolsó hetem amúgy is kész káosz volt, mert minden nap zh-t írtam, és mert ha apám otthon van, nem lehet tanulni, mert kurvára nincs tekintettel a másikra, a 25 jog tételből talán ha ötöt sikerült elsajátítanom, így az esélytelenek nyugalmával indultam neki a dolognak.
Piszok nagy mázlim volt, pont belehúztam abba az ötbe, két olyat húztam, amit tudtam, így ötöst kaptam. Nagy nehezen rávett a tanár, hogy próbáljam meg kijavítani az első zh-t. Esélyem nem volt, mert abból az anyagrészből gyakorlatilag semmit sem tudtam, de gondoltam próba szerencse. A három kérdésből egyet tudtam, a másikat meg a harmadik felét lesúgta Ági, így kaptam egy hármast.
Iszonyú teher esett le a vállamról, hiszen így ha a vizsgám karó, akkor sem bukok meg, de annyira felbuzdultam, hiszen így még jó jegyem is lehet, hogy elhatároztam, tanulni fogok a vizsgára.
Hát a nagy elhatározásból végül csak annyi lett, hogy kidolgoztam a 30 tételt.
Ma is úgy mentem vizsgázni, hogy szinte egy kukkot sem tudtam.
Hála a jó szerencsémnek, és a tanárnő jóindulatának, végül négyes lettem jogból (3x húztam tételt, és ebből csak egyet tudtam, de azt nagyon... XD).

Csütörtökön gasztro vizsga, hát az is vicces lesz, tanulni nem hiszem, hogy fogok, mivel nincs is hozzá anyagom, max majd improvizálok...

Még nem tudom, kell-e vizsgáznom vállalatból, remélem nem, de ha igen, arra muszáj lesz készülni... Ami magamat ismerve elég nehéz feladatnak ígérkezik...


Nem tettem újévi fogadalmat. Sose tartottam be, most se lenne másképp, amúgy is hülyeség az egész, "fogadalmat" az év bármely napján lehet tenni. De mégis valahogy meg kell változnom. Változtatnom kell ezen a mérhetetlen közönyön, ami jellemző rám, ami vagyok, mert csak nézem, ahogy elmegy mellettem az élet, és ez nem jó. Csak az a baj, hogy ez sem érdekel igazából. Nem tudom, hogy tudnék ezen változtatni... De majd igyekszem...