2009. február 25., szerda

Stand up comedy


Gondolom mindenki látott már legalább egy részt (vagy csak pár percet) az RTL Klubon futó Showder Klubból. Aki mégsem ismeri, annak dióhéjban: humoristák önálló "miniestjei", hogy úgy mondjam. Egy műsorban általában hárman lépnek fel, + 1, aki felkonferálja őket. Iszonyú jó poénokat nyomnak, az ember szakad a röhögéstől. XD Nos, én rendszeresen nézem (vagyis néztem, mivel januártól már valamiért nincs műsoron - remélem ez csak ideiglenes állapot...), és lelkes híve lettem a műsornak is, a fellépőknek is. (Két kedvencem Beliczai Balázs és Kiss Ádám.) Ezek a humoristák a Dumaszínházzal rendszeresen járják az országot is, klubokban, bárokban, és egyéb helyeken lépnek fel.
Múlt héten szerdán felmentem MSN-re, és megláttam Gréta személyes üzenetét, ami a következő volt: "Aki akar ma jönni stand up comedyre, írjon!" Persze rögtön letámadtam, hogy hol lesz, mikor, kik, mennyiért, stb. Kiderült, hogy még aznap lép fel KAP (Kovács András Péter) és Beliczai, a BTK aulájában. Természetesen azonnal rohantam jegyet venni. (Na jó, nem pont azonnal, először még Diával elmentünk könyvtárba is. XD) A jegy csak 800 ft volt, ennyiért úgy gondoltam, abszolút megéri. (És mint kiderült, igazam is lett. XD)
Diával kissé elszórakoztam az időt, így nem volt időm se átöltözni, se valami elfogadható külsőt varázsolni magamnak, sőt, még a táskámat se tudtam letenni, így cipelhettem A gyűrűk ura három kötetét magammal... XD A műsor hétkor kezdődött, én talán negyedkor értem oda, mert úgy volt, hogy hatkor találkozunk Grétával a radiátornál (XD), de persze én lekéstem a buszt, rendes szokásom szerint. Az ajtónál elő kellett szedni a jegyet, meg a diákigazolványt, ami nekem eltartott egy darabig, mivel a kezeim kissé fagyott állapotban voltak. XD Végre sikerült, kaptam egy pecsétet a kezemre, és mentem leülni Grétáékhoz, akik már bőszen integettek nekem. XD Elég sokan eljöttek, megtelt az aula. Pár perces késéssel kezdtek, de nem volt gond, elszórakoztattuk mi magunkat. XD A sorrend a következő volt: Beliczai-KAP-Beliczai-KAP. Nagyon-nagyon-nagyon jók voltak, szétröhögtük az agyunkat, nagyon megérte elmenni. Mindenkinek tudom ajánlani, ha tehetitek, menjetek el. (A Dumaszínház honlapján fent vannak az időpontok és a helyszínek.)
Műsor után Gréta szeretett volna képet csinálni Balázzsal, csak nem mert odamenni hozzá. Nem volt idő, hogy rábeszéljem, mert már mentek kifelé, úgyhogy kivettem a kezéből a fényképezőgépet, odaszaladtam Balázshoz, és megkértem, hadd csináljunk vele képet. Nagyon kedves volt, simán belement. Kijött velünk az előcsarnokba, mindhármunkkal csináltunk képet. Eddigre már többen körülállták, az én példámon felbuzdulva ők is szerettek volna képet vele. Balázs nagyon kedves volt, mindenkivel készségesen fotózkodott, aláírásokat osztogatott, poénkodott. Mi is kértünk aláírást. Nálam nem volt papír, csak a Fernando Gagos órarendem. Mit volt mit tenni, hát aláírattam azt, gondoltam, maximum totál hülyének néz, ami elég gyakran meg szokott történni velem. Mármint hogy hülyének néznek. XD Először ő is kicsit furán nézett, de simán aláírta, közben még egy poént is elsütött. ("Ejj, de jól nézek ki ezen a képen!" X'DDD) Ez után KAP-ot is szerettük volna letámadni, de ő rögtön kirohant a kocsiba, és ott várta, hogy végre elinduljanak. Hát... nem lehet mindenki egyformán jófej...
Hazamentünk, Gréta átküldte a képeket, hát elég viccesek lettek. XD Be is rakom ide az egyiket.
Szóval, ha szeretnétek egy jó estét, sok nevetéssel, akkor irány a Dumaszínház! Nem fogjátok megbánni, az tuti. :D



2009. február 12., csütörtök

Dolgok

Az utóbbi pár napban történtek dolgok, amiken elgondolkodtam.

Először is a nagy port kavart késeléses ügy. Gondolom, senkinek sem kell részleteznem a dolgot…
Engem nem az „háborított fel”, (így idézőjelben, mert igazából nem vagyok felháborodva), mint a legtöbb embert, hogy „megint a cigányok”. Azon sem lepődtem meg, hogy ilyesmi megtörténhet. Ebben az országban, ebben a világban ez már abszolút nem meglepő. Azt is mondhatnám, hogy nagyjából hidegen hagyott a dolog. Persze nagyon sajnálom szerencsétlent/szerencsétleneket, nem arról van szó, hogy nem.
Igazából én azon gondolkodtam el, ahogy a többi ember hozzááll ehhez a dologhoz. Jó pár fórumon és oldalon olvastam hozzászólásokat, és egészen ledöbbentem, mennyire messzire képesek elmenni egyesek. Néhány helyen még a népirtás gondolata is felvetődött. Na, hát ez azért túlzás, és nem is kicsit. Azt gondolom, ha nem cigányok követték volna el, akkor fele ennyire sem lenne felfújva az ügy. Az biztos, hogy senki sem követelné, hogy irtsák ki a magyar népet, ha magyarok tették volna. Mondjuk ezen sem lepődtem meg különösebben, a rasszizmus elég általános dolog. Meg amúgy is, az ilyen fórumokra általában a legidiótábbak írkálnak (tisztelet a kivételnek).
De ez a marhaság, amivel MSN-en szembesültem... Hát az agyam eldobtam tőle, komolyan!
Történt ugyanis, hogy egyik nap hajnaltájt épp készültem kikapcsolni a gépet, amikor láttam, hogy egy srác írt nekem. Ez azért is meglepő volt, mivel soha nem beszéltem még vele, másrészt meg mi a fene juthat eszébe hajnali egykor, amit feltétlenül közölni kell velem?
Rendkívül fontos mondanivalójának lényege az volt, hogy ha együtt érzek a tragédia áldozataival és családjukkal, és nekem is elegem van a „cigánybűnőzésből”, akkor tegyek egy X-et a nevem mellé, így fejezve ki szolidaritásomat.
Az rögtön látszott, hogy ez valami hülye körüzenet. Nem is foglalkoztam vele.
Azonban másnap, mikor bejelentkeztem, láttam, hogy nagyjából minden második partnerem neve mellett egy X szerepel. Aznap ezen emberek nagy részétől megkaptam a körüzenetet. A végére már annyira ideges lettem, hogy kiírtam személyes üzenetnek: aki még egyszer elküldi nekem ezt a marhaságot, azt letiltom.
Most felmerül a kérdés, vajon miért idegesít ez engem ennyire?
Nos, azért, mert undorítónak tartom az ilyen dolgokat. Amikor történik valami szar dolog, és az emberek megjátszák, hogy fúúúú de nagyon együtt éreznek, és fúúúú de nagyon összefognak, és az ilyenekkel azt sugallják, hogy ők mennyire jó emberek. Aztán ha egy embert látnak a földön feküdni, inkább átmennek az út túloldalára, csak hogy ne kerüljenek a közelébe. Ha ugyan bele nem rúgnak egyet. Alapvető emberi érzések nincsenek meg bennük, de azért az ilyen szarságokkal kiidegelik a normálisabb embereket. Mert ugyan mitől lesz jobb annak a szerencsétlennek vagy a családjának, ha én egy X-et teszek a nevem mellé? Pláne MSN-en? Ahol az égvilágon senki sem látja a partnereimen kívül. És az talán segít rajta, hogy ezzel zaklatom az összes partneremet? Hát rohadtul nem.
A véleményemet most sem rejtettem véka alá. Nem is szokásom. Ennek köszönhetően megkaptam, hogy egy érzéketlen tuskó vagyok, és hogy előre sajnálják azokat az embereket, akiket majd én fogok kezelni, ha egyszer pszichológus leszek.
Ami vicces.
Végülis annyi a lényeg, hogy nem csak a média által felfújt dolgokat kéne észrevenni. Hanem a többi szar dolgot is, ami a világban van. Mert rengeteg van. Csak éppen az emberek, ha valami nem folyik még a csapból is, inkább becsukják a szemüket-fülüket, és nem foglalkoznak vele. Mert az könnyebb. Ha meg valami hasonló történik, ami „megrázza” az egész országot, X-et tesznek a nevük mellé, aláírásokat gyűjtenek, tüntetnek, ami éppen tetszik. És ettől olyan emberiek lesznek.
Hát csak gratulálni tudok, emberek…




Más. Nagyon érdekes. Sőt, döbbenetes.
Etika című kurzuson pszichológus etikával foglalkozunk. Ehhez kapcsolódóan megnéztünk egy dokumentumfilmet.
Ez a film dr. John Money híres kísérletéről szól.
Money ugyanis feltételezte, hogy a velünk született nemi identitásunk, tehát biológiai nemünk, a neveléssel felülírható. Vagyis ha nekem fiam születik, de én az elejétől fogva lányként nevelem, akkor ő lány lesz. Lánynak fogja gondolni, érezni magát, attól függetlenül, hogy biológiailag fiú.
Hermafrodita kisgyermekeken végzett vizsgálatai során jutott erre a következtetésre. A hermafrodita csecsemőknél ugyanis eldöntik, hogy lányként, vagy fiúként élje le az életét, és innentől kezdve ennek megfelelően nevelik.
Ahhoz azonban, hogy a hipotézisét bizonyítani tudja, egy „igazi” fiút vagy lányt kellett volna „átnevelnie”, ez azonban érthető okokból nem volt kivitelezhető.
Egészen Bruce-ig.
Egy fiatal házaspárnak fiú ikrei születtek, akiket körülmetéltek. Azonban „kis” hiba csúszott a dologba: szegény Bruce-nak gyakorlatilag levágták a hímvesszőjét.
Dr. Money javasolta a szülőknek a nemátalakító műtétet. Szerinte ha lányként nevelik fel, elkerüli azokat a megaláztatásokat, amik e miatt a dolog miatt érnék.
A szülők belementek a dologba, a műtétet sikeresen végrehajtották. Bruce ettől kezdve Brendaként élt tovább. Persze egy pszichológus folyamatos megfigyelése mellett. Hormonokkal kezelték, hogy tényleg nőies is legyen, stb.
Az első néhány évben úgy tűnt, a dolog sikeres. Dr. Money publikálta az esetet, ezzel nagy port kavarva a tudományos körökben.
Ugyanakkor ezzel párhuzamosan más kutatások is folytak. Egy orvos ugyanis azt állította, a biológiai nemünket nem lehet megváltoztatni. Azt feltételezte, hogy a női és a férfi agyban van egy terület, ami a két nemnél különbözik, és ami tulajdonképpen meghatározza, férfiak vagyunk –e, vagy nők.
Először patkányokon végeztek kísérleteket. Vemhes nőstények méhébe tesztoszteront jutattak. A megszületett nőstény patkányok nemi szerve a hímekéhez hasonló lett, és a hímekhez hasonlóan viselkedtek, tehát párosodni próbáltak a normális nőstényekkel.
Ez után patkányok agyát milliméterről milliméterre átvizsgálva végül találtak egy területet, aminek nagysága a hímek agyában nagyobb, mint a nőstényekében: ez a terület felelős a nemükért.
Ezt a területet később az emberi agyban is felfedezték.
Transzszexuálisok agyát vizsgálva felfedezték, hogy a magát nőnek érző férfi agyában ez a terület kisebb. Ha tehát a férfi agyában kisebb (illetve a nő agyában nagyobb), akkor az illető transzszexuális lesz.
Visszatérve Brendához: ahogy teltek az évek, egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy nem érzi magát jól lányként. Nem játszott lányos játékokat, nem voltak barátnői, stb. Ezt a pszichológusa is észrevette, és jelentésében meg is írta dr. Moneynak, aki azonban ezt „elfelejtette” megemlíteni publikációiban…
Amikor Brenda 13 éves lett, szülei megszakították a kapcsolatot dr. Moneyval. Brenda kamaszkora, finoman fogalmazva nem volt túl könnyű, hiszen szegény fiúnak érezte magát, fiú akart lenni… Szülei végül 14 éves korában elmondták neki az igazságot. Ettől kezdve Brenda Davidként élt tovább.
Hallott ugyan dr. Money kísérletéről, de azt nem tudta, hogy tulajdonképpen róla van szó. Amikor ez mégis a tudomására jutott, a nyilvánosság elé állt, és elmondta, hogy ez azért mégsem egészen úgy alakult, ahogy az orvos állította…
Ebben a dokumentumfilmben is beszélt. Műtétekkel „helyrehozatta” magát. Megnősült, és feleségével együtt nevelik annak három gyerekét.
A film itt ér véget kb. Gondolhatnánk, hogy végül is minden jóra fordult, megvan a „hepi end”.
Azonban látszott rajta, hogy nincs minden rendben vele: a gesztusain, azon, ahogy beszélt, mindenen. Na meg folyamatosan bagózott…

A filmhez kaptunk egy kérdéssort is. Az utolsó kérdés az volt, hogy szerintünk mi lett a dolog végkimenetele Davidre nézve. Nem sokan írtunk pozitív dolgokat…
Miután beadtuk a kérdéseket, megkérdeztük a tanárnőt, végülis mi lett Daviddel.
Öngyilkos lett.
Ami azt gondolom, nem túl meglepő…



Nem is fűznék hozzá többet a dologhoz. De azért nagyon elgondolkodtató, nem?