2009. január 29., csütörtök

Nc...

Elegem van az olyan emberekből, akik csak akkor jönnek, ha valami kell nekik. Hetekig nem látom, nem is beszélünk, MSN-en nem tudok írni neki, mert örökké rejtve van, aztán egyszer csak bejelentkezik, és ír, hogy fénymásoljak/szkenneljek neki, adjak kölcsön valamit, stb. Én meg azt mondom, persze, szívesen, gyere át és megcsináljuk/odaadom. Utána meg menjünk el ide meg ide, kicsit együtt leszünk meg dumálunk végre. És örülök neki, mert azon kevesek egyike, akiket a barátaimnak tartok, és mert valahol azért mégis hiányzik, még ha nem is vagyunk olyan közel egymáshoz.

Eljön a megbeszélt nap, a megbeszélt időpont. Persze nincs sehol. Semmi baj, biztos eltévedt. Igaz, csak két utcányira lakik. De nem gond, úgysincs más programom. Végül beesik 20 perc késéssel. Odaadom neki, amit kölcsön kért, fénymásolok neki, meg szkennelek, és örülök, hogy itt van. Meg hogy annyi idő után végre közös programunk van. Aztán, miközben a freemaillel szarakodok, hogy el tudjam küldeni, amit beszkenneltem, közli, hogy sajnos nem tud eljönni velem a városba, mert dolga van. Dolga van!!!! Mikor már vagy egy hete megbeszéltük, hogy ez a mi délutnánunk (fenét, maximum két óránk) lesz! De mit lehet erre mondani? Ez van. De azért hozott fánkot, amit az anyukája csinált, mert tudja, hogy szeretem. Meg a régi angol könyveit, mert tudja, hogy szeretnék angolul tanulni. Ami kedves tőle, tényleg. Csak az a baj, hogy úgy jön le, mintha egyfajta kiengesztelésnek szánná...

Elküldöm a mélt, ő meg elmegy. Még el is kísérem egy darabon, mert én meg boltba megyek, hogy "teába fojtsam bánatom." Azért a szalagavatójára elhívott. Ez is igazán kedves tőle, és jól is esik. De az nem, hogy sose ér rá kicsit velem lenni. Nem várom el, hogy folyton együtt legyünk. Bár egy időben a legjobb barátnők voltunk, már régóta csak ritkán találkozunk. De azért kéthavonta egyszer igazán megtehetné, hogy nem mondja le a találkozónkat!

Persze tudom, hogy miért van ez. Mert neki vőlegénye van, awww. Én ezt sosem értettem. Hogy ha két ember jár, és nem tudnak leakadni egymásról egy órára sem. Jó, tudom, szeretik egymást, és szeretnek együtt lenni, na de állandóan? Az oké, hogy valaki sokat van együtt a barátjával, de hogy soha nincsenek olyan programjaik, amit külön csinálnak... Nem tudom, én tuti bekattannék, ha éjjel-nappal csak egy emberrel lennék együtt. Bár lehet csak azért írom ezt, mert még nem voltam szerelmes. De az tuti, hogy ha egyszer az leszek, én nem fogom ezt csinálni a barátnőimmel. Legalább mondja a pofámba, hogy nem akar találkozni velem. Az még mindig jobb, mint amikor idejön, megkapja, ami kell neki, és lelép...

Ez elég rosszul esett tőle. De ha megmondanám neki, biztos azt mondaná, hogy csak én látom így. Valószínűleg ő nem is érzi, hogy folyton leráz. Pedig tényleg. Még ha állandóan zaklatnám, hogy találkozzunk, de nem! Havonta egyszer írok neki, hogy kéne találkozni, és akkor is ez van... Gyönyörű. Nem is kéne foglalkoznom ezzel, úgysem tehetek ellene. Csak azért valahol fáj egy kicsit...


Na mindegy. Kicsit összefüggéstelen lett, de ez most kikívánkozott...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése