Életképtelen

Ez apám kedvenc rám használt jelzője (az élősködő, a parazita és az ingyenélő mellett). 

Ha az emberre elég sokszor mondanak valamit, előbb-utóbb elhiszi, hogy az tényleg igaz. 

Apám lassan, de biztosan elérte, hogy egy semmirekellő, ingyenélő, másokon élősködő, életképtelen senkinek érezzem magam. 

De néha történnek dolgok, amik kicsit kiszakítanak ebből, és rájövök, hogy ez mégsem igaz, egyszerűen csak az apám egy undorító seggfej. 

Középiskolában volt egy osztálytársam, egy lány. Iszonyatosan szét volt csúszva állandóan, folyton elaludt, elkésett, azt se tudta, melyik bolygón van kb. 

Pechemre egy házban laktunk, ezért állandóan engem talált meg a problémáival. Jószerével belőlem élt négy évig. Én vittem neki a jegyzeteket, segítettem a házikban, a beadandókban, az érettségi tételekben, és még sorolhatnám. 

(Nyilván én voltam a hülye. Sajnos ezt tudom is magamról. Alapvetően nagyon segítőkész vagyok, és könnyen megsajnálok másokat. Sokan meg visszaélnek ezzel.) 

Érettségi után én itt a PTE-n kezdtem pszichológiát tanulni, ő Pesten a Kodolányin turizmus-vendéglátást. 

Én két félév után otthagytam, és elkezdtem idegenforgalmi szakmenedzsernek tanulni. Mivel a csajban kb. annyi kitartás van, mint egy székben, ő is otthagyta a Kodolányit, és visszajött Pécsre. Felhívott, hogy mit csináljon, én meg elmeséltem, hogy én okj-s képzésre megyek, aztán majd meglátom. 

Ezen felbuzdulva ő is elkezdett egyet, az utazási ügyintéző szakot, ugyanabban a felnőttképzési intézetben, ahol én. Az ő szakja egyéves volt, az enyém kettő. Volt néhány közös tárgyunk, és itt is ugyanaz ment: légyszi gyere át, segíts ebben, hozd el ezt meg azt meg amazt. 

Az első év végén neki szakvizsgáznia kellett volna, de nem tudta letenni az alapfokú(!!!) nyelvvizsgát németből. (Ez is azt bizonyítja, hogy totál szét van csúszva, mert vele jártam 4 évig németórákra, és egész tűrhető volt, egy alapfokot simán le kellett volna tennie.) Így a szakvizsgáról lecsúszott, és szeptemberben, amikor én a második évemet kezdtem, ő is elkezdte az idegenforgalmi szakmenedzser képzést. 

Második évben én kiizzadtam magamból a szakdolgozatot, és megcsináltam a szakvizsgát, aztán később Veszprémbe mentem fél évre. 

De még ott is megtalált a szerencsétlen, hogy neki szakdolgozatot kell írni, és én mondjam meg, hogy miről írjon. oO Mondtam, hogy én ebben nem tudok segíteni, beszéljen a tanárokkal. 

Amikor visszajöttem Pécsre, szinte egyből megtalált. Ilyen jegyzet, olyan könyv, satöbbi. 

Két hete felhívott, hogy negyedikén le kell adnia a szakdolgozatát, de még neki sem állt, segítsek.Megkérdeztem, mi a témája, beszélt -e már cégekkel, csinált -e már kutatást. Semmi. Hát akkor nem tudok segíteni, bocs. 

A héten megint hívott, hogy találkozzak vele. Meg is ígértem, csak közbejött a meglepetés bulim, és teljesen kiment a fejemből. 

Az előbb megint csörgött, hogy nem -e írnám meg helyette a szakdolgozatot, fizetne is érte. Aha mondom, és megvan már a téma? Csináltál interjút, kutatást? Háááát nem, de arra gondolt, átírhatnám az én szakdolgozatomat, és leadná azt. 

Na itt tette be a kaput végleg. 

Természetesen nem fogom megcsinálni. Nagyjából lehetetlent kér, két nap alatt megírni egy szakdolgozatot lehetetlen. Ha lennének már adatai, kérdőívek, interjúk, könyvek, akármi, akkor még talán. Végül is én is 3 nap alatt írtam meg az enyémet, de én előtte kutattam, tájékozódtam. De még ha meg tudnám írni, akkor se tenném. 

Egyszerűen hihetetlen, hogy valaki ennyire életképtelen legyen. Gyűlölöm ezt a szót, és nem szívesen használom, hála apámnak, de ebben az esetben ez az egyetlen ideillő szó. 

Életképtelen. 

Ő életképtelen, én NEM VAGYOK AZ. 

És innentől kezdve nem érdekel, mit dumál apám.