2010. június 12., szombat

Jó nap.

Minden hajnalban arra ébredek, hogy nem kapok levegőt. Benyomok fél doboz Novorint, várom, hogy hasson, majd visszaalszom.
Ma is ez volt fél hét körül. De valami brutális módon. Mintha, nem is tudom, mini zsilipek lennének az orrlyukaimban, amiket leeresztettek, és se ki, se be semmi. Hiába raktam bele orrcseppet, fél órát feküdtem hanyatt, majd felültem és az egész végigfolyt a képemen. Órákig szenvedtem, mire aránylag kitisztult, ami persze változatlanul azt jelenti, hogy a számon kell levegőt venni, de legalább nincs annyira eldugulva, hogy úgy érzem, felrobban a fejem.
Ez úgy tizenegyig tartott, akkor felkeltem és elmentem boltba.

Iszonyúan meleg volt, azt hittem elájulok. Szörnyű volt. Szegény kutya bánta, mert kábé két percig bírtam kint vele. Persze ő se nagyon akart rohangálni, neki még rosszabb ebben a hőségben. (De azért kifekszik a konyhában a napra aludni... aztán ha hozzáérsz, leég a kezed. XD)

Fél kettőkor kezdődött a Görögország-Dél-Korea meccs. 0-2 lett. Szotyiszeműek bekezdtek. Mindazonáltal baromi unalmas meccs volt.

Négykor Argentína-Nigéria mérkőzés. 1-0 eredmény született. Hát ez azért már jobb volt, de több dolgot nem értek:
1. Higu mi a faszért nem képes belőni a kibaszott ziccereit?!
2. Indokolatlan balszélső középpályás a jobboldali védő helyén.
És... volt még, de nem jut eszembe. XD
Dee Heinze gól. :'DDDDDDD Kár, hogy eladtuk. :[ (Vicc. XD)

Gréta ma hazajött, szerettem volna találkozni vele, de ugye VB, nyolckor kezdődött a harmadik meccs (Anglia-USA), és azt is meg akartam nézni. Megoldottam a problémát: a Kossuth téren felállítottak egy kivetítőt, ahol lehet nézni a meccseket a VB alatt, kitaláltam, hogy üljünk ki oda, közben lehet dumálni meg ökörködni meg hasonlók.
(Azért a biztonság kedvéért felvettem a meccset, gondoltam hátha mégse akarunk majd ott üldögélni - mint kiderült, előrelátó voltam.)

Fél nyolc körül találkoztunk a Konzumnál. A közvetítés nyolckor kezdődött, a meccs fél kilenckor, úgyhogy felsétáltunk a Széchenyi térre. (Út közben találkoztunk Imrével.) Csináltunk képeket, hülyéskedtünk, meg vettünk fagyit, aztán visszamentünk a Kossuth térre. Leültünk egy sörpadra, de úgy negyed óra múlva tovább is álltunk.
Átmentünk a Dóm térre, ahol most van a Sétatér fesztivál. Nagyon sok ember volt és bár már elmúlt kilenc óra, iszonyú volt a hőség, úgyhogy gyorsan továbbálltunk. A Ferencesek utcáján keresztül visszamentünk a Széchenyi térre, onnan meg a kivetítőhöz. Nem volt már hely, úgyhogy kicsit messzebb leültünk egy padra.
Mindkettőnknek szar a szeme, úgyhogy sokat nem láttunk, inkább csak hallgattuk az eseményeket.
Később Imre csatlakozott hozzánk, dumáltunk meg hülyéskedtünk, elvoltunk.
Meccs után (1-1) kicsit még üldögéltünk, aztán hazamentünk.

Imrével kivittük a kutyát, aztán megnéztük a képeket a gépen, majd hazament.

Most még megy a háttérben a meccs, megvárom a végét aztán lefekszem. Hosszú volt a nap, fáradt vagyok. De megint nem kapok levegőt, úgyhogy valószínűleg nem nagyon lesz alvás. :S


Mindent összevetve ez egy jó nap volt.

Képek fészbúkon.


Ennyi mára.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése